Az idén hatodik alkalommal meghirdetett versenyre a világ minden tájáról, hat kontinens negyven országából jelentkeztek, közülük magyar, szerb, szlovák és horvát tehetségek bizonyultak a legjobbnak. A pályaművek között akció, dráma, thriller, komédia, romantikus dráma, áldokumentumfilm és fekete komédia is szerepel.
Lezárult a Paprika Studios és az RTL Magyarország közös szervezésű nemzetközi televíziós pitchfórum és sorozatötlet pályázatnak kétfordulós kiválasztási folyamata, megvannak a Hypewriter döntősei. Az első szakaszba tizenöt pályamű jutott, amelyek alkotói online workshopon és elődöntőn vettek részt. Közülük került ki az a nyolc alkotó vagy alkotó páros, akik zsűri és közönség előtt mutathatják be ötleteiket.
2024-ben a Hypewriter döntősei: Ivan Knezevic (Szerbia), Anastasia Hoppanova (Szlovákia), Lina Michl (Horvátország), Magyarországról pedig Ábrahám Ádám, Csicskár Dávid, Kofrán Gergely, Kertai Gábor és Nyíri Kovács István, Vass Alexandra és Vass Nikolasz.
Idén elvárás volt többek között, hogy a pályázatok összhangban legyenek a kelet-közép-európai kereskedelmi televíziós trendekkel, emellett fontos szempont volt az is, hogy a történetek olyan televíziós műfajokba ágyazva jelenjenek meg, amelyek széleskörű nézői érdeklődésre számíthatnak. Ennek megfelelve a pályaművek között akció, dráma, thriller, komédia, romantikus dráma, áldokumentumfilm és fekete komédia egyaránt megtalálható.
A Hypewriter októberi, angol nyelven zajló döntője nem csupán verseny, de a résztvevők számára bemutatkozási lehetőség is egyben a szakmabeli meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselői előtt. A tét óriási, hiszen itt dől majd el, hogy ki nyeri a 10.000 eurós fődíjat és a lehetőséget, hogy pályaművéből a Paprika Studios gyártásában teljes értékű pilot készüljön, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerülhet.
További információk: www.hypewriter.tv
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!