Meglepően sok mindenről posztolgattak a magyarok a karantén idején

Meglepően sok mindenről posztolgattak a magyarok a karantén idején
A Neticle kutatásából kiderült, miről szóltak a legfontosabb social platformok, amikor időnk nagy részét otthon töltöttük.

Az cikk először 2020. július 9-én jelent meg.

A nemrégiben megrendezett Media-Digital Hungary konferencia egyik témája az volt, hogy a minimál kommunikációban alkalmazott, úgynevezett „tapadó szavak” a márkák kontextusában mennyire fontosak a weben. Ezért a Neticle szöveg- és médiaelemző cég úgy döntött, részletesen is utánanéz a témának. A legtöbbet használt szórakoztató szavak és kifejezések után kutatva megvizsgálták, hogy az elmúlt két hónapban mi mindenről beszéltek az emberek a legfontosabb social media felületeken Magyarországon.

Facebook – központban a család

A Facebookon a nyolc legfontosabb témát említésszámok alapján gyűjtötték össze. Ez a platform a 30-as, 40-es, 50-es korosztály körében a legnépszerűbb, közöttük nagy arányban vannak a családosok, ami a témákat jellemző kulcsszavakban is egyértelműen megjelent (gyerek, család). Ehhez kötődően sokszor előjöttek a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak is.

Általánosan jellemző, hogy nagyon kidomborodtak a posztokban az érzelmek: a dicséretek és a pozitív hozzászólások felülmúlták a negatívokat a képek alatt („Kedvesség”). Kiemelkedően sok komment érkezett a hírességek posztjaihoz - ők is sok személyes pillanatot osztottak meg, amire különösen jól reagáltak az emberek. Nagy érdeklődés volt tapasztalható az Exatlon című műsor iránt, ennek kapcsán jelent meg a csapat kulcsszó.

Az ünnepek kapcsán a nőnapi és a húsvéti programok, ajándékötletek álltak a középpontban, de fontos téma volt az online rendelés, valamint az online tartalmak aktív figyelemmel követése (pl. várakozás egy új videó, bejegyzés, online edzés stb. kapcsán).

Instagram – a hétköznapok varázsa

Az Instagramon a Neticle nem az említésszámok, hanem az interakciók alapján vizsgálta a témák népszerűségét, vagyis az egyes posztokra érkezett like-okat és hozzászólásokat aggregálták. Kiderült, hogy az olyan intimebb, „kulisszák mögötti” pillanatok kerültek előtérbe, melyekről korábban kevesebbet posztoltunk, hiszen a járvány miatt mindenki sokkal több időt töltött otthonában.

Így aztán számos népszerű poszt született sütés-főzés, egészségtudatosság, reggeli (edzés)rutin témában, de azt is megmutatták az emberek, ahogyan kutyát sétáltatnak, vagy hogy egyszerűen otthon, a kanapén tölt együtt időt a család – mindez a hírességek posztjaira is jellemző volt. Szintén sokan posztoltak ötleteket arról, hogyan lehet ilyen körülmények között hasznosan vagy szórakoztató módon eltölteni az időt.

Az első két helyen álló csapat és szurkolás kulcsszavak – a Facebookhoz hasonlóan – az Exatlonhoz köthetőek, tovább bizonyítva a műsor népszerűségét.

YouTube – csatornák helyett közösségek

A YouTube komment szekcióiban a csatornák körül létrejövő közösségek erejét hangsúlyozták, ami abban is megnyilvánult, hogy a népszerű videók alatt több ezer, vagy akár több tízezer komment is összegyűlt a beszélgetések eredményeképpen. A YouTuberek ezt az erőt meg is próbálták kiaknázni: sokan kérték a feliratkozóiktól, hogy vállaljanak felelősséget és segítsék ki őket ebben a nehéz helyzetben, illetve, hogy segítő szervezeteket támogassanak.

Előkelő helyet foglal el a játék kulcsszó, ami a számítógépes játékokra utal, és nagyon termékeny téma - egyes csatornákon akár naponta jelent meg ezzel kapcsolatos új tartalom. A legnépszerűbb játékok a Grand Theft Auto és a Minecraft voltak. A vlogok között népszerűek voltak a kihívások, például a telefon nélkül, vagy sötét szobában eltöltött nap – látható, hogy a mindennapok eltöltése a karantén alatt a YouTube-on is megjelent.

Összességében tehát mindhárom felületen a közösség szerepe, az otthoni, “színfalak” mögötti pillanatok vették át a vezetést. Kíváncsian várjuk a folytatást, hogy vajon a jövőben mindez megváltoztatja-e, vagy mennyire változtatja meg a social media posztolási szokásokat, az ezeken a felületeken megosztott témákat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Neticle

A Neticle vállalati szövegelemző megoldásokkal segíti az IT, kutatás és marketing részlegeket. Termékei az intelligens médiafigyelésre és médiaelemzésre épülő Media Intelligence, a vásárlói és egyéb …