
A szerző, Meczner Vera a bemutatón hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja a pályakezdő tehetségek támogatását a tudatos karrierépítésben, kiemelve:
„Sokszor tapasztalom, hogy a pályakezdő előadók és alkotók tanácstalanok, amikor önmaguk képviseletéről, az önmenedzsmentről van szó. Fontos, hogy mielőbb segítséget kapjanak, hiszen a művészi sikerhez ma már nem elég a tehetség és a szorgalom, kell a tudatos tervezés és az önmagunkért való kiállás képessége is.”
A jó hangulatú könyvbemutatón Teszári Nóra beszélgetett a szerzővel, Orosz Ákos színművész pedig rövid felolvasással adott ízelítőt a könyv hangulatából. Az este visszajelzései megerősítették, hogy a MŰVÉSZMENEDZSMENT – Művészeknek és menedzsereknek című könyv hiánypótló szerepet tölt be a művészeti világban előadók, alkotók és menedzserek számára egyaránt.
A kötet a Cser Kiadó gondozásában jelent meg, és a következő kérdésekre is választ adhat: Művész vagy, és kellemetlennek érzed a saját gázsidról tárgyalni? Szeretnél egy menedzsert, mert már nem győzöd a fellépéseid szervezését? Esetleg művészeket képviselnél, de nem tudod, hol kezdd?
A könyv mindazoknak szól, akik…
● …előadó- és alkotóművészeti pályán mozognak, és szeretnék tudatosabban menedzselni saját karrierjüket,
● …már aktív menedzserek, és szeretnék továbbfejleszteni tudásukat,
● …vagy még csak most gondolkoznak azon, hogy milyen első lépések kellenek a művészek professzionális képviseletéhez.
Nem tankönyv, de mégis
A kötet érthetően és strukturáltan összegzi a legfontosabb menedzsment feladatokat, a művész és menedzsere közötti munkakapcsolatot, valamint az ügynökségek világát. Olvasmányos és szórakoztató stílusban, hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatja be a témát, merítve mind a magaskultúrából, mind a popkultúrából. A könyv nem ad bombabiztos receptet a művészmenedzseri, vagy pláne a sikeres művészi pályához, de segíthet eligazodni a leendő menedzsereknek. A való életből vett történetek nemcsak a szakmabeliek számára teszik érdekessé az olvasást, hanem azoknak is, akik szeretnének betekinteni a művészek izgalmas világába.
Elismert szakemberek véleménye a könyvről
„A jó művészmenedzser ritka kincs. Ez a könyv annyi fontos információt, gyakorlati útmutatót és konkrét példát tartalmaz, hogy ezentúl nehezen lehet majd arra hivatkozni, hogy »de hát ezt mégis honnan kellett volna tudnom?«.”
– Csepelyi Adrienn, újságíró, műsorvezető
„Ez a könyv túlzás nélkül kiváló használati utasítás. Minden művésznek a zsebébe tenném, de a menedzsereknek is ajánlom. (…) Olyan könyv, amelynek fejezeteit bármikor érdemes akár önállóan is fellapozni!”
– Gubik Petra, színész, énekes
„Meczner Vera könyve egyszerre praktikus és szórakoztató. Bátran ajánlom nemcsak azoknak, akik maguk is ezzel a pályával kacérkodnak – ők egy jól strukturált és kifejezetten gyakorlatias tankönyvet kapnak a kezükbe –, hanem azoknak is, akik szeretnének bepillantani a művészekkel való foglalkozás néha szárnyakat adó, néha bizony kétségbeejtő, ám a legritkább esetben unalmas hétköznapjaiba.”
– Zsoldos Dávid, zenei újságíró, menedzser
A szerzőről
Meczner Vera a University of Warwickon szerzett mesterdiplomát Cultural Policy and Management szakon. Több mint húsz éve dolgozik a hazai és nemzetközi művészeti menedzsment területén. 2012-ben megalapította a Gradus Művészügynökséget, melyben jelenleg kilenc művészt - többek közt Dobszay Péter karmestert, Orosz Ákos színművészt, Polyák Lilla színész-énekest, Varró Dániel költőt - képviseli.
2016 óta aktív oktató, vendégelőadóként számos egyetemen tanítja a művészmenedzsment alapjait. Mentorprogramokban vesz részt, és egyéni tanácsadást is tart művészek számára.
Hol kapható?
A Művészmenedzsment című könyv elérhető a kiadó oldalán, valamint a www.muveszmenedzsment.hu oldalon.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!