
Tavaly év végén mutatta be a Radnóti Színház az Ödön von Horváth ’30-as években íródott kisregénye alapján készült, a két háború közötti Németországban játszódó Istentelen ifjúság című darabot. Az előadás egy olyan tanár hányattatásait dolgozza fel, aki szembe kerül kora ideológiájával és oktatási rendszerének propagandisztikus, igazságtalan mivoltával. A Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közel egy éves együttműködése során az előadáshoz készített kreatív kommunikációs ötletek egyikéből született meg Az utolsó osztálykirándulás esemény koncepciója.
Az esemény fő célja az volt, hogy újra összehozza az egymástól elszakított iskolai közösségeket, lehetőséget adva a diákoknak, hogy nyíltan kifejezzék tiszteletüket, és méltóképp vegyenek búcsút kirúgott vagy felmondott volt tanáraiktól. A végzős osztályok szerenádja egy szimbolikus eleme ennek a búcsúnak, ami az ő közös történetükből – mint ahogy felnövéstörténetük több fontos állomása – sajnálatos módon kimaradt. Ezen a különleges estén azonban lehetőségük volt mégis átélni.
„Bár a témának nagy visszhangja volt a sajtóban, a pedagógusok és a gyerekek közötti elszakított kötelékek lélektani hatásáról kevesebb szó esett. Ezzel az eseménnyel rá szeretnénk irányítani a figyelmet a téma aktualitására, különösen most a ballagás, érettségik, osztálykirándulások időszakában. Nem véletlenül az Istentelen ifjúság előadás köré épült az ötlet, hiszen a színdarabban erős párhuzam fedezhető fel a korabeli és a mai magyar viszonyok között, legyen szó az oktatás helyzetéről, a fiatalok morális dilemmáiról vagy a tanárok megbecsültségéről” – mondta Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.
Az utolsó osztálykirándulás esemény kreatív koncepcióját a Publicis Groupe Hungary dolgozta ki. A pályaelhagyó tanárokat és a jelenlegi osztályfőnökeiket a Tanítanék Mozgalmon keresztül keresték meg, a tanári névsor véglegesítése után vették fel a kapcsolatot volt iskoláikkal és osztályaikkal. Az április 19-i eseményen a tanárok nem tudták, hogy volt diákjaik is ott lesznek az előadáson, a meghívás csak egy zártkörű díszelőadásra szólt
„A volt tanárokat az előadás előtt egy közös beszélgetésre hívtuk a Radnóti Színház próbatermébe. Mindeközben a nézőtér földszintjét megtöltötték a diákok. A tanárokat az utolsó pillanatban a karzatra ültettük, ahonnan szerencsére nem látni a nézőteret, így nem tűnt fel nekik semmi különös. Amikor az előadás végén a tapsrend alatt harmadszorra is felment a függöny, a színészek helyett a tanárok a volt diákjaikat látták viszont a színpadon, akik Presser Gábor Valaki mondja meg című dalával pótolták közös életükből az elmaradt szerenádot”– mondta Schaffler Sarolta, a Radnóti Színház marketing- és kommunikációs vezetője.
Az utolsó osztálykirándulásról készült aftermovie a Publicis Group Hungary és a 235 Productions közös munkája, Rideg Richárd rendezésében. A projekt pro bono valósult meg.
„Azok a legjobb projektek, amik teret engednek a kreativitásnak, de ugyanakkor fontos ügyeket, kezdeményezéseket is tudunk velük támogatni. Ezért volt szuper inspiráló a Radnóti Színházzal való együttműködés” – mondta Fürst Ádám, a Publicis Groupe Hungary senior szövegírója.
Az Istentelen ifjúság színdarab kommunikációjához egy másik kreatív koncepciót is készített a Publicis Groupe Hungary. A decembertől áprilisig futó kampányidőszakban a klasszikus reklám helyett a propaganda eszközeit és stíluselemeit mesterséges intelligenciával ötvözve készítettek videókat, rádiószpotokat és plakátokat..
„Hiába közel 90 éve készült, az Istentelen ifjúság című regény és a belőle készült darab mondanivalója több ponton szorosan kapcsolódik mai világunkkal. Az általunk kitalált kreatív koncepciókban szerettünk volna formabontó és kifejező módon reagálni egy minket körülvevő helyzetre” – mondta Hetsch Ferenc, a Publicis Groupe Hungary art directora.
Az Istentelen ifjúság egyetlen alkalommal, május 22-én látható még az évadban.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!