
Robert Doisneau az egyik legnevesebb utcai fotós volt, egyszer úgy nyilatkozott, képein egy kedves, szeretettel és gyengédséggel teli világot akart ábrázolni, ahol szívesen élne ő maga is. Fotói közül az egyik ikonikus darab a Csók a városháza előtt, aminek történetét most a The Guardian elevenítette fel.
Francoise Bornet 1950 tavaszán Párizs központjában akkori szerelmével sétált, mikor rájuk bukkant az utcai fotózás jeles képviselője, az 1994-ben elhunyt Robert Doisneau, és igazi francia szimbólummá emelte párosukat. Bornet a kép készítésének idején még leánykori nevét, a Delbart-t viselte és 20 éves színinövendék volt. Barátja, aki a képen szenvedélyesen megcsókolja, szintén színészhallgató volt, Jacques Carteaud.
Doisneau egy kávézóban szúrta ki őket, és az amerikai Life magazin megbízásából készített egy fotósorozatot, a párizsi szerelmet illusztrálandó. Bornet később úgy mesélte a történetet a francia televízióban:
Bemutatkozott, és azt mondta: „Elbűvölőnek talállak benneteket, és azon tűnődtem, vajon belemennétek-e, hogy megismételjétek csókotokat a kamera előtt.”
Több fényképet is készített róluk Párizs különböző pontjain, mivel, ahogy Bornet elmesélte, akkori szerelmével állandóan és mindenhol csókolóztak, nem tudták abbahagyni.
A fotó a Life magazinban jelent meg, és gyorsan feledésbe is merült, mígnem a nyolcvanas években újból felkapták, mikor a romantikus Párizst illusztrálták vele. Megjelent képeslapokon, plakátokon, bögréken, naptárakon. Harminc évvel a fénykép elkészítése után egyfajta fekete-fehér párizsi nosztalgiát jelentett, valamint a fiatal szerelem és a spontán szenvedély szimbólumává vált.
A teljes cikk az Index oldalán olvasható el, IDE kattintva.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!