Magunknak teremtett világok. Digital-Media Hungary ismertető.

Magunknak teremtett világok. Digital-Media Hungary ismertető.
A digitalizáció, a globálisok hatásai, valamint a célcsoportok szilánkosodása miatt a gazdaság, a kereskedelem, a marketing és a média már az idén fordulópontokhoz érkezhetnek. A legfőbb kérdés, hogy ezen a fordulópontokat ki miként kezeli. Figyelem! A szöveg helyenként provokatív gondolatokat tartalmaz! Ha elérhetem azt, hogy inspiráljon, elgondolkodtasson, akkor már megérte. Nem kell mindenben egyetértenünk, elég, ha gondolkodásra, vitára serkentenek az alábbi sorok, és általa többek leszünk.

Az októberi Internet Hungary után azonnal elkezdtem írni az áprilisi Digital-Media Hungary konferencia programját.
Figyelembe véve az akkori nagy érdeklődést kiváltó, a (digitális) teremtéssel foglalkozó témákat, úgy döntöttem, kicsit arra a tematikára hajazva folytatom, de ezúttal ezeket vizsgáljuk meg:
– Mi mindannyian együttesen, akarva akaratlanul, de közösen hoztuk létre mostani világunkat.
– A tett és a következmény szorosan összefügg.
– Konferenciáimon régóta szajkózom a globálisok térnyerését (gyarmatosítását). Ez a térnyerés már elérte a kritikus pontot. Kikerülni már nem tudjuk őket, de kellő kreativitással megtalálhatjuk mellettük, alattuk a saját piacainkat.
– Fordulópontokhoz érkezünk. A legfőbb kérdés, hogy ezek a fordulópontok már az idén, vagy jövőre következnek be.
Időben távolabbra a világ felgyorsulása miatt nem lehet a hagyományos értelemben vett hosszútávban gondolkodni (3-10 év)

Az ember mindig is erről a három dologról álmodik: örök élet, boldogság, megistenülés. Teremtettünk egy világot, teremtettünk egy állapotot magunknak.

Írásom a reklám után folytatódik:
A konferencia programja PDF-formátumban itt található (klikk)
Regisztrálni meg itt lehet (klikk)

Írásom folytatódik.
Érdemes kimondani:
a teremtés, az evolúció törvényei megegyeznek a versenypiac törvényeivel.
„Dacolni”, felülírni, nem figyelembe venni azokat csak ideig óráig lehetséges. (Na jó, esetleg nyerhetünk egy kis időt, de csak akkor, ha mi moderálhatjuk sorsunkat.)

Fontos tények:
– A nagy paradigmaváltások előtti folyamatokban óriási kilengések tapasztalhatók.
A kérdés az, hogy meglátjuk, megértjük-e ezeket a kilengéseket?

– Nem minden (rész)állapot, jelenség oka magyarázható közvetlen hatásokkal és okozatokkal (lásd még: lepkék szárnycsapásainak hatásai).
– Mindig minden gyorsul. Hatások és ellenhatások szövik át a világ történéseit.

E fenti összefüggésekre bőven találok példákat a versenypiacon, a kereskedelemben, a marketing, a média, HR cégvezetés területein.

Hogy mindezt kellően, tényekkel alátámasszuk, összesen 18, többségüket erre az alkalomra készített kutatás bemutatójával szeretném alátámasztani:
Ajánlom figyelmükbe a Research Hungary előadás-sorozatunkat (klikk).

Az offline tér már egy ideje megkerülhető. Az online tér már most is megkerülhetetlen. Ez okozhatja győzemünket, de ha tétlenek maradunk, akkor belassulásunkat, rosszabb esetben eltünésünket!
A film- és zeneipar sem hitt az online brutális, felforgató erejében.
De, miért is ne tudná a hagyományos média szereplői ezt kikerülni?
Vannak, akik még most sem hisznek a tényeknek.
Vajon ki vetkőzteti le a királyt úgy, hogy az észre sem veszi?

Örüljünk a várható fordulópontoknak, a paradigmaváltás előtti hatásoknak, ezek mind lehetőségek adnak számunkra!

Az idei konferencián tehát nem a messzi jövőről álmodozunk, hanem a 2023–2024-as év lehetőségeire keressük a válaszokat, vagy legalábbis ezekre vonatkozóan fogalmazzuk meg kérdéseinket, hogy aztán mindenki a saját területén tudja azokat hasznosítani.

2 nap, 5-5 terem, 28 tematika, 2200-2400 fő!
Mottónk: Magunknak teremtett világok! A fordulópontok éve!

Tematikus termeink:
Plenáris
Bennünket a fikciók tartanak össze!
Zsarnokok a lelkünkben!
Merre tart a világ hirdetőfelületeinek evolúciója?

Tévésarok

Szórakoztatás digitáliában
A streaming éve
Mi is az az addressable TV?
Mikor tévé, mikor stream?
A televíziós terjesztési piac átalakulásának törvényszerűségei
Kire lesz ideje a médiafogyasztónak?

Hallgatni jó

Rádiózni nem csak reggel lehet!
Podcastek és online videók: Mit is kaptunk tőlük?

Pénz
A pénz biológiája: A lé határozza meg a tudatot
Miért van gondban a kapitalizmus?

Marketing
Paradigmaváltás a marketingben
Reklámköltések helyett befektetések
Meddig lesz szükség az ügynökségekre? Az ügynökségek új együttműködési modelljei
Viselkedési közgazdaságtan és az algoritmusok
– A függőség és a lojalitás kialakítása

FuckUpDay! Az élet túl rövid ahhoz, hogy minden hibát te kövess el!

Mesterséges intelligencia
Ki maradhat, mely szakma lesz pótolhatatlan? A mesterséges intelligencia a gyakorlatban
Tudod mit gondolok az MI-ról? (Együttműködésben a Jazzy rádióval)
Buborékba kerülünk?

Ember- és cégvezetés
Human Hungary II/I.: Cég- és embervezetés 2023 (2 napos esemény)
Human Hungary II/II. Embervezetés a kaotikában

Médiatartalom
Szórakoztatás Digitáliában
Mindenki máshol van. Versenypiaci helyzetjelentés a médiatartalmakhoz
Mit tehet a média, a sajtó és a tartalomgyártó saját pótolhatatlansága érdekében?

A fenntarthatóság új szelleme
Annyit adnak majd, amennyit előtte mi adtunk nekik!
A buborék gyermekei
A bunyó folytatódik
Fenntartjuk a jövő nemzedékét?
– A fenntarthatóság búcsúcédulái és a screenen nevelkedett nemzedék képernyőbe zárt intellektusa. Minek eszköze a fenntarthatóság?

Data Hungary
A dataizmus újragondolása: B2B-B2C=D2C és D2C-H2H=A2A
Kitörés a buborék fogságából! Marketingtechnikák és -eszközök a buborékon kívüli emberek eléréséért.

A PR újratöltve (?)
PR az egész világ. Merre találja új útjait a PR?
Csak azt nem érem el akit nem akarok

2023–2024: a rugalmasság kora. A versenypiac olyan, mint az evolúció alaptörvényei: elhajolni, figyelmen kívül hagyni nem lehet. Mindenképpen hat.

Sok témánk lesz még.
Kérem szépen, töltse le a teljes programot, és mélyedjen el benne!

2 nap, 5-5 terem2200-2400 résztvevő.

Konkurenciája biztosan ott lesz! És Ön?!

Sok szeretettel várjuk a 28. Digital-Media Hungary konferenciára!

Tisztelettel, Csermely Ákos

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Csermely Ákos

Producer, konferenciaszervező, álmodozó.Életpálya évszámokban, utána meg a sztori1981–1996 Magyar Televízió (Külpolitikai Főszerkesztőség, TV2, Kisebbségi és Határontúli Szerkesztőség) 1990–1996 …