Egy 19 éves brazil tinédzser egy éve, 2019 február 21-én, délután 3:23-kor, a TikTokon közvetítette követőinek öngyilkosságát, ráadásul a videó még vagy másfél órán át élőben maradt.
Rosszabb döntést nem is hozhattak volna a TikToknál
A manapság töretlen népszerűségnek örvendő TikTok munkatársai nagyjából ekkor értesültek maguk is a tragédiáról, ám a reakciójuk egészen érdekesre sikeredett. Ugyanis semmi olyasmit nem csináltak, ami ilyenkor elvárható lenne, ellenben nagy erőkkel elkezdtek összerakni egy olyan kommunikációs stratégiát, amivel meg tudják akadályozni, hogy a sztoriból szalagcímek legyenek.
A TikTok brazíliai stábja ezen dolgozott délután öttől egészen néhány perccel este nyolc előttig. Magyarán a hatóságok értesítése helyett egy sajtóközleményt raktak össze – amit csak akkor akartak nyilvánosságra hozni, ha „ügy” lesz a történtekből –, melyben mindenféle felelősséget elhárítanak magukról a moderációs mechanizmus hibája miatt. Tehát, azért, mert több mint egy órán át élőben maradt a közvetítés, majd azon fáradoztak mindenféle belső rendeletek kiadásával, hogy megakadályozzák a történet terjedését.
A munkatárs mindent kitett az asztalra
A történtek részletei akkor kerültek nyilvánosságra, amikor a TikTok anyacégének, a ByteDance-nek egy anonimitást kérő volt munkatársa kitálalt a The Intecept Brasil portálnak. A forrás a szóban elmondottakon túl egy részletes belső dokumentumot is átadott, mely a cégnek az üggyel kapcsolatos krízismenedzselő lépéseit tartalmazta, valamint a történtek kronológiáját is.
Ezek alapján a ByteDance azonnal akcióba lépett, amint értesülrt a tinédzser öngyilkosságáról, noha sem a hatóságokat, sem az elhunyt fiatal családját nem értesítették, ellenben azzal foglalatoskodtak, hogy miképpen jöhetne ki a cég ebből az egészből arcvesztés nélkül.
Egyre gyakoribb az öngyilkosság a közösségi médiában
Nem ez volt az első eset arra, hogy valaki a közösségi média felületein keresztül közvetítse az öngyilkosságát, sőt még a TikTokon is volt erre már korábban is példa. Indiában, ahol a TikTok egyik legnagyobb felhasználói bázisa él, legalább két ilyen eset is történt, sőt egy ottani bíró még ideiglenesen fel is függeszttette a platform működését, bár végül egy fellebbezés során hatályon kívül helyezték a döntését.
Az olyan közösségi médiaóriások, mint a Facebook, vagy a Twitter már rendelkeznek az ilyen esetekre is használható protokollal, például eleve partneri viszonyban vannak több segélyszolgálattal, továbbá van egy külön csapatuk, mely az élőközvetítéseket felügyeli, és szükség esetén azonnal értesíti a hatóságokat. Az egy évvel ezelőtti, Brazíliában történtek során a TikTok ezek egyikét sem lépte meg.
Ugyan a portál kérdéseire a TikTok nem válaszolt, viszont egy közleményt elküldtek, melyben annyi szerepel, hogy egy éve valóban levettek egy öngyilkossággal kapcsolatos anyagot a felületükről, majd értesítették a hatóságokat.
Nem érte el a sajtó ingerküszöbét
A TikTok válságstábja által összeállított dokumentum egyértelműen fogalmaz, hogy mit kell tenni egy öngyilkosság esetén. Folyamatosan ellenőrizni az Instagramot, a Twittert és a TikTokot 48 órán át, és figyelni, hogy előkerül-e az ügy valahol. Ha igen, és ezt megneszeli a sajtó, arra az esetre össze kell állítani egy sajtóközleményt, egyébként meg ha 48 óra alatt nem történik semmi, akkor nem is kell tenni semmit, a tragédiából nem lesz ügy. És valóban, az öngyilkos brazil fiatal tragédiájából, akkor legalábbis, nem lett ügy.
Via The Intercept
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!