Képmás-est – Nem csak „egyestés kaland”

Képmás-est – Nem csak „egyestés kaland”
Szeptember 11-én indul a Képmás-estek őszi-téli programsorozata, amely decemberig tartalmas és inspiráló színházi és filmes alkalmakkal várja az érdeklődőket. Az esteken a szórakozás és a személyes találkozás élményén keresztül egy kicsit más szemmel láthatjuk saját életünket és mindennapi problémáikat, miközben szakértői válaszokat kaphatunk az adott témában felmerülő kérdésekre.

Folytatódik a Színház és pszichológia valamint a Film és pszichológia sorozat. Az improvizációs előadások és a hozzájuk kapcsolódó szakértői beszélgetések olyan kérdéseket vizsgálnak, mint a férfiak családban betöltött szerepe, az érett személyiség jellemzői, az élet újratervezése nem várt események után vagy az ünnepek előtti és utáni lelki kihívások. A témákat a Nézőművészeti Kft. színészeinek improvizációi közelítik és távolítják, átéléssel és humorral. Első estünk folytatja a tavasszal megkezdett sorozatot, az anyósok után az apósok kerülnek terítékre Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus és kiképző családterapeuta segítségével.

A Film és pszichológia sorozat gyakran tabunak számító társadalmi kérdésekről indít párbeszédet magyar rövidfilmek segítségével. A filmvetítéseket követő beszélgetésekben szakértő vendégünk mellett gyakran a rendező is részt vesz. Terítékre kerülnek olyan fontos kérdések, mint az iskolai zaklatás (Az utca másik vége), az időskori konfliktusok okai és megoldási lehetőségei (Cicaharc), az ötvenes nők családban betöltött szerepe (Tavasz), valamint a kiégés és motiválatlanság problémája (Spread My Fuzz and Fly Away). Ezek az estek nemcsak a filmművészet kedvelőinek szólnak, hanem mindazoknak, akik szívesen gondolják tovább az alkotások által felvetett témákat.

A Képmás-estek programjai:

1. Após a háttérben – Színház és pszichológia

o Dátum: 2024. szeptember 11., szerda 19 óra

o Helyszín: MOMKult, Kupolaterem

o Téma: Apák, apósok, nagyapák és nagyapósok szerepe a családi rendszerben

o Résztvevők: Soltész Bözse és Katona László (színészek), Kozma-Vízkeleti Dániel (klinikai szakpszichológus).

2. Az utca másik vége – Film és pszichológia

o Dátum: 2024. szeptember 18., szerda 19 óra

o Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem

o Téma: Az iskolai zaklatás kezelése

o Film: Az utca másik vége (22 perc, rendező: Nagy Kálmán)

o Résztvevők: Farkas Júlia családtudományi és családterápiás szakember, Nagy Kálmán, rendező

3. Ne légy gyerek! – Színház és pszichológia

o Dátum: 2024. október 9., szerda 19 óra

o Helyszín: MOMkult, Kupolaterem

o Téma: Érett és éretlen személyiség a különböző kapcsolati helyzetekben

o Résztvevők: Mosolygó Sára és Kálmánchelyi Zoltán (színészek), dr. Berentés Éva (pszichológus).

4. Cicaharc – Film és pszichológia

o Dátum: 2024. október 17., csütörtök 19 óra

o Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem

o Téma: Időskori konfliktusok és azok kezelése

o Film: Cicaharc (18 perc, rendező: Varga Gábor)

o Vendég: Varga Gábor

5. Újratervezés – Színház és pszichológia

o Dátum: 2024. november 6., szerda 19 óra

o Helyszín: MOMKult, Kupolaterem

o Téma: Nem várt nehézség utáni élet újratervezése

o Résztvevők: Nézőművészeti Kft. színészei, Polus Enikő (mentálhigiénés szakember).

6. Tavasz – Film és pszichológia

o Dátum: 2024. november 20., szerda 19 óra

o Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem

o Téma: Idősödő nők és családi szerepek

o Film: Tavasz (18 perc, rendező: Roszik Fruzsina Zsuzsanna)

o Résztvevők: Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus, Roszik Fruzsina Zsuzsanna

7. Spread My Fuzz and Fly Away – Film és pszichológia

o Dátum: 2024. december 4., szerda 19 óra

o Helyszín: Várkert Bazár, Testőrpalota, Vetítőterem

o Téma: Kiégés és motiválatlanság megelőzése és kezelése

o Film: Spread My Fuzz and Fly Away (5 perc, rendező: Mazzag Izabella)

8. Hogyan teltek az ünnepek? – Színház és pszichológia

o Dátum: 2024. december 11., szerda 19 óra

o Helyszín: MOMkult, Kupolaterem

o Téma: Az ünnepek utáni lelki, érzelmi kihívások

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!