A közösségi média egy óriási lehetőség, amit egy hasonló méretű problémába csomagoltak. Egyre másra követik egymást a hírek arról, hogy propagandát terjeszt a Youtube, a Twitter, a Facebook és hogy ez milyen szörnyű, ám ha jobban belegondolunk, a rendszer nem is működhetne másképp, hiszen erre predesztinálták a keretei.

Adj el mindent is!

Ugye az alapvető gond itt az, hogy a közösségi médiaszolgáltatást gründoló cégek mindegyike egyetlen séma alapján működik, ez pedig így néz ki: Csinálj egy terméket, ami képes lekötni az emberek maximális figyelmét, gyűjts be vele annyi adatot, amennyit csak bírsz, majd add ezeket el.

A folyamatok kontrollja végett bedobott ötletek, mint a cégfeldarabolás, illetve egyéb szabályozás bevezetése rendszerint kemény ellenállásba ütközött, mivel a vállalatok félnek a profitcsökkenéstől és egyébként sem biztos, hogy célravezető megoldások ezek.

Mi van akkor, ha ezt a konkrét problémát nem lehet profitorientált cégeknél megoldani és ehelyett inkább valami alternatíván kellene gondolkodni? Például a nem haszonelvű közösségi média részét képezheti a megoldásnak. A Magyarországon inkább csak az állampárt közeli vietnami háború ellenes csasztuskákból ismert Lyndon Johnson amerikai elnök több mint 50 éve írta alá azt a törvényt, mely lehetővé tette, hogy közpénzből olyan televízió és rádiócsatornák jöhessenek létre, melyek az embereket érdeklő témákra fókuszálnak.

Ma már azért nem csak az a média, mint 67-ben

Innentől már nem akkora eszeveszett ugrás a tévé és a rádió közé bevenni a közösségi médiát is. Nem beszélve arról, hogy a média, mint fogalom kicsit bővült 1967 óta, és ennek megfelelően ebbe a kalapba esnek a YouTube videók, az instagramos mémek, a twitteres kommentek, a TikTok performanszok csak úgy, mint a hagyományos tévéhíradók vagy az újságok.

Ez abból a felismerésből született, hogy a műsorsugárzásra használható spektrum véges és az adásengedélyt kapott csatornáktól elvárták, hogy oktató és hírműsorokat is készítsenek. Ám mindez nem volt elég, ugyanis biztosítandó, hogy ezen a véges tengelyen mindig legyen olyan szolgáltató, amelyik a köz érdekében működik, a kongresszus létrehozta a közmédiát.

A trollokat is ki lehetne iktatni?

Mára azonban már nem a spektrum, hanem a véges teljesítőképességű figyelmünk jelenti a korlátot és egy ilyen közegben a kereskedelem alapú platformokon a leghangosabb, legijesztőbb hangok győznek, hiszen ezekre hajlamosabbak vagyunk odafigyelni, mint bármi másra. Ezért van az, hogy a közösségi médiát is uralni képesek a trollok és egyéb gyalázkodó, sértő tartalmak, hiszen ezek alapvetően nem ártanak a platformot működtető cégnek, mivel az alap üzletfilozófia csaupán annyi, hogy minél inkább be kell vonni a felhasználókat az adott közegbe, és hogy ott ők tulajdonképpen jó vagy rossz dolgokat csinálnak, az már senkit nem érdekel.

Egy közfinanszírozáson alapuló közösségi médiaplatform nem lenne erre a mókuskerékre rákényszerítve, hiszen csak a vezetőinek és a közösségnek kellene megfelelnie és nem a befektetőinek, részvényeseinek, illetve a hirdetőinek. Egy ilyen vállalkozás talán akkor működhetne a legideálisabban, ha a középpontjában a másokkal való tartalommegosztás állna és nem az online hangoskodással elkövetett figyelemhajhászás.

Igazi emberek inkognitóban

Nyilván izgalmas kérdés volna a finanszírozása, ám közpénzből és felhasználói adományokból működtethető volna. Legalábbis Amerikában ez elképzelhető. Nyilván jót tenne a közösségnek az is, ha szűrné a kamuprofilokat, ha csak a valódi személyazonosság igazolásával lehetne rá regisztrálni (és mindezzel egyidejűleg az anonim jelenlétet is biztosítaná).

Persze ennek a történetnek is lehetnek buktatói, például mi van akkor, ha egy köztisztviselő kezd méltatlan módon viselkedni ezen a platformon, vagy egy a projekt finanszírozását felügyelő politikus szeretné egy kicsit a saját érdekei mentén átszabni a dolgokat?

(Még egyszer, azoknak, akik már az elején lemaradtak, Mark Coatney jegyzi az írást, aki korábban a Tumblr igazgatója volt)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!