Baricz Dezső mindig nagy szeretettel segít, ahol tud. A hátrányos helyzetű családoknak folyamatosan oszt élelmiszereket, játékokat, és már 23 éve káprázatos programokkal lepi meg őket, egy kis időre kiszakítva őket a nehéz mindennapokból. Ezúttal az idős hírességeket szeretné felkarolni, akiknek nélkülözniük kell.
- Sajnos sokszor hallani a médiában, hogy sanyarú körülmények között élnek egykor ismert emberek, akik a művészi lét miatt kevés nyugdíjat kapnak. Korábban is felkaroltam már Szilágyi István színészt és kedves szobrászművész feleségét, akiknek az életük végéig tudtam segíteni. Ezért arra gondoltam, hogy felkeresem azokat a hírességeket, akiknek támogatásra van szükségük, akár csak lelkileg. Biztosan van olyan is, akinek nem anyagi téren van igénye patronálásra, hanem egy kis társaságra, egy jó beszélgetésre vagy egy kártyapartira vágyik. Ahogy minden más jótékonysági akcióm során, most is sok önkéntes mellém állna, akik nagy örömmel segítenék egykori kedvenc színészüket, énekesüket, művészüket. A kezdeményezés ötletelése alatt jutott eszembe a következő cím: „Fogadj Örökbe Egy Ismert Embert!” Szeretném, ha minél többen segítenénk embertársainkon! Nekem a jótékonyság az életem immár 23 éve. Boldogan tölt el az arcukon látni az örömöt és hálát, annyi szeretetet kap az ember tőlük.
Ha bárkinek tudomása van olyan ismert emberről, aki bármilyen formában nélkülözik, vagy segítségre szorul, keresse bizalommal Baricz Dezsőt, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatóját: +36 20 886 4010 telefonszámon vagy a dezso@baptistasegely.hu e-mail címen!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!