Félmillió magyar a Linkedinen

Félmillió magyar a Linkedinen
2013 februárjában a magyarországi tagság elérte a háromszázezres létszámot, ugyanakkor 2014. augusztus közepén eléri a félmilliót.

A Linkedin a világ legnagyobb online üzleti, szakmai közössége és egyben a világ harmadik legnagyobb közösségi média platformja. A Linkedinen mint szakmai közösség, több különböző módokon tudunk megjelenni, kommunikálni, beszélgetni, dolgozni. A bírálói szerint viszont túl sok mostanában a fejvadász és egyre kevesebb a szakmai kapcsolatépítési lehetőség.

A Linkedint 2002-ben alapították az Egyesült Államokban, majd 2003-ban indították el. (Wikipédia) 2011. május 19-én vezették be a New York-i tőzsdére LNKD rövidítés alatt. A Yahoo! Finance adatai alapján 2013. február 25-én a Linkedin 156 dolláron állt, s azóta több, mint 60 dollárral erősödött. A Linkedin 2014 tavaszán érte el a háromszázmilliomodik tagját, a világ több mint 200 országában.

A Linkedin három fő bevételi forrása a munkaerő áramlás segítéséből (60% ) , a hirdetési díjakból (20%) és a tagsági díjakból (20%) származik. A fizetős pro szolgáltatásokat inkább a cégek, a HR és fejvadász vállalkozások veszik igénybe, ugyanakkor a Linkedin alaptagság mindenkinek ingyenes.

A 300 milliós tagság részeként a magyar tagság 500 ezres közössége is részesülhet a Linkedin adta komoly üzleti lehetőségekből, amennyiben a Linkedint megfelelően használjuk. A Linkedin hazai tagsága 2011 őszén 150 ezer, 2013 februárjában volt a 300 ezer és 2014 augusztusában érte el az 500 000 tagot, azaz a tagság növekedésének üteme továbbra is igen erőteljes.

A Linkedinen 2013-ban 2 millió 850 ezer cég volt jelen, 2014 augusztusában pedig egy millióval több, 3,85 millió. Közülük 4140 van Magyarországon. A Linkedin 2 millió csoportja közül majd 980 magyar nyelvű. Magyarország legnagyobb Linkedin csoportja a Hungary Business Society (HBS) Magyar Üzleti Társaságnak több mint 6100 tagja van. A második legnagyobb csoport a Hungarian IT Professionals tagsága is több mint 5600 fő.

A Linkedin hazai felhasználókat több tanácsadó is segíti, a működéséről már magyar nyelvű könyv is készült, a használatával sorozat foglalkozik oldalainkon is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!