Így 2024-től évi több mint 630 millió forint támogatást kapnak a kiemelkedő hazai művészek, tudósok, sportolók. Az Alapítvány köszönetét fejezi ki az OTP Bank, Demján Sándorné, az öt Társalapító és a VOSZ felé, amiért csatlakoztak a javaslathoz és egyhangúlag támogatták az emelést.
Az elmúlt két évtizedben már 600 kiváló művész, tudós, sportoló, népművelő, oktató, irodalmár, ismeretterjesztő, építész lett Prima vagy Prima Primissima, ezen felül a fiatalok közül több mint 860-an, a vármegyék legjobbjai közül több mint 1000-en vehették át a díjat. Az elismerések – az alapítók szándéka szerint – nemcsak abban segítenek, hogy a díjazottak teljes energiájukkal a saját területükre koncentrálhassanak, zavartalanul alkothassanak és átadhassák tudásukat a következő generációknak, hanem abban is, hogy minél többen találhassanak közöttük követendő példaképeket. A Kuratórium fontosnak tartja, hogy a díj a teljesítmény méltó elismerése maradjon és legyen a jövőben is, megőrizze értékét, kifejezze a díjazottak felé tiszteletünket, köszönetünket. Az összegek emelése ezt a támogató szerepet szeretné megerősíteni.
Idén a díjak átadása május 15-én veszi kezdetét a Junior Prima Magyar zeneművészet kategóriájával, a Primák és a Prima Primissimák pedig hagyományosan december első péntekén, a Magyar Vállalkozók Napján, idén december 6-án vehetik át az ezüst és arany Az égre törő íjász kisplasztikákat – amelyek a Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, BOLDI alkotásai.
Rövid díjtörténet
A díjat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával 2003-ban Demján Sándor alapította azzal a céllal, hogy megőrizze a magyar értelmiség szellemi eredményeit, hogy elősegítse a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlődését egy hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Dr. Csányi Sándor a kezdetektől a Kuratórium elnöke.
A Prima Primissima díj sikere a vállalkozói szféra figyelmét is felhívta az elismerés fontosságára, így 2005-től a Prima Primissima területi Prima díjakkal egészült ki. Alig hat év alatt az összes megye csatlakozott, így mára az ország egész területén önálló elismerésben részesülhetnek a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport vármegyei legjobbjai, akik közül minden évben vármegyénként hárman vehetik át a Vármegyei Prima díjat.
A díjak köre 2007-ben tovább bővült: ekkor adták át először a Junior Prima díjakat. A jelenlegi öt Társalapító mindegyike egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta: a Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Zrt. a zeneművészet, a Docler Holding a népművészet és közművelődés, a KAVOSZ Zrt. az ismeretterjesztés és média, az MBH Bank pedig a színház-, film- és táncművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.
A Prima Primissima Alapítványt 2013-tól az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. A Közönségdíjat 2003–2012 között Dr. Csányi Sándor finanszírozta, 2013-tól kezdve Demján Sándor, majd 2018-tól kezdve a Demján Sándor Alapítvány.
A Prima Primissima számokban:
Alapítás éve: 2003.
Átadott Prima és Prima Primissima díjak száma (2003–2023 között): 600 db
Átadott elismerések száma: 10 db (2020-ban)
Átadott Junior Prima díjak száma (2007–2023 között): 861 db
Átadott Vármegyei Prima díjak száma (2005–2023 között): 1014 db
Évente átadott pénzösszeg (2024-től): több mint 630 millió forint
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!