Egy demokrata szenátor Facebook-hirdetésben ócsárolta a Facebookot

Egy demokrata szenátor Facebook-hirdetésben ócsárolta a Facebookot
Eldöntendő kérdés, hogy ki ment házhoz a pofonért: Elizabeth Warren szenátor, demokrata előválasztási elnökjelölt, aki a Facebookon tette közzé a Facebookot és más techcégeket gyalázó választási hirdetéseit; vagy a Facebook, amely letiltotta ezeket a hirdetéseket, komoly muníciót szolgáltatva ezzel Warrennek, hogy az állítását igazolva lássa.

Elizabeth Warren február elején jelentette be, hogy szívesen lenne az amerikai Demokrata párt elnökjelöltje 2020-ban, és ahhoz, hogy a párt szavazóinak tetszését megnyerje, kaszával-kapával ment neki a gonosz, adóelkerülő, cenzúrázó, monopolisztikus, kizsákmányoló (egy szuszra!) online óriásvállalatoknak – írja a Washington Post cikkéből táplálkozva a kreatív.hu. Amikor a Facebook levette a politikus három hirdetését az oldaláról, mondván, hogy a hirdetés jogtalanul használta a vállalat logóját, Warren rögtön lecsapta a labdát: ő pont erről beszél, erről a túlhatalomról és versenyellenességről, amit a cég képvisel.

"Módjukban áll ellehetetleníteni egy vitát"

Amikor a média szárnyán aztán dagadni kezdett az ügy, a Facebook gyorsan visszaállította a hirdetéseket, „hogy lehetővé tegye a komoly vita kialakulását" (legalábbis ezt nyilatkozták a Washington Postnak), amire Warren azzal reagált, hogy ez szép, de nem kellene közvetlenül a cégnél kopogtatni annak érdekében, hogy ezt a vitát hagyja kialakulni. „Kíváncsiak, miért gondolom azt, hogy túl nagy ereje van a Facebooknak? Kezdjük azzal, hogy módjukban áll ellehetetleníteni egy vitát, amely arról szól, hogy túl nagy ereje van-e a Facebooknak" - írta a politikus a Twitteren.

Warren hirdetésein egy 'f' betű volt látható egy szövegbuborékban, valamint két ábra, amelyek erőteljesen hasonlítottak a Google és az Amazon logóira. A Facebook hirdetési szabályzata tiltja más hirdetőknek a logója felhasználását, ezért papíron teljesen jogos, hogy ezt megtette. A truváj a hirdetésekben az, hogy valószínűleg pont úgy lettek kialakítva, hogy az az üzenet menjen át a Facebookról, amit Warren szeretett volna: mégpedig hogy a cég az egyetlen cenzor az online térben, ami nagyon veszélyes.

Tényleg megfojtották az innovációt?

„Három vállalatnak óriási hatalma van a gazdaságunk felett” - olvasható a múlt pénteken közzétett hirdetésekben. „Ezek a Facebook, az Amazon és a Google. Mindannyian használjuk őket. De a felemelkedésük közben eltakarították az útból a versenytársakat, felhasználták a személyes adatainkat nyereségért, és maguk felé döntötték a pályát". Egy Medium.com-on közzétett manifesztóban pedig még azt tette hozzá, hogy mindeközben tönkretették a kisvállalkozásokat és megfojtották az innovációt (ez utóbbi legalábbis vitatható kijelentés).

Ellehetetleníteni a saját piactereket

Warren terve az, hogy olyan hatáskörrel ruházna fel bizonyos hatóságokat, amelyek megakadályozhatnák a további egyesüléseket és felvásárlásokat, valamint megtiltaná a cégeknek, hogy a saját maguk által kreált piactereken eladóként lépjenek fel (pl. amikor az Amazon saját termékeit árulja az Amazon.com-on).

Kérdés, hogy mennyire komolyan vehetőek Warren kijelentései, hiszen a demokraták és a techcégek puszipajtások voltak 2016 előtt – aztán jött az elnökválasztási kampány, ennek vélt, de egyre inkább bebizonyosodó orosz befolyásolása álhírterjesztéssel és fizetett politikai hirdetésekkel, jött a republikánus Donald Trump, és egyszeriben már nem volt olyan felhőtlen a techcégek és a párt viszonya. Az is kérdés, hogy Warren demokrata ellenfelei a jelöltségért való harcban mennyire fogják felvenni ezt a témát. Amy Klobuchar szenátor, aki szintén pályázik a jelölésre, szintén „komoly monopóliumproblémáról" beszélt korábban.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!