Brendan Fraser visszatérése Oscar-díjat érdemelt

Brendan Fraser visszatérése Oscar-díjat érdemelt
Akkora sikere volt egyes filmeknek, hogy 4, sőt 7 díjat is megnyertek velük, mi mégis Brendan visszatérésének örültünk a legjobban. A színész 15 hosszú és gyötrelmes év után újra nagyot alakított, most mindenki a visszatérését ünnepli.

Az Oscar gálán idén a Minden, mindenkor, mindenhol című film zsebelte be a legtöbb díjat. 10 jelölésből 7-et is megszerzett magának, köztük a legjobb film, legjobb rendező, legjobb vágó és legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjakat is. Kiemelkedő alakításukért pedig Key Hu Quan, Jamie Lee Curtis és Michelle Yeoh kaptak díjat. A Nyugaton a helyzet változatlan című film sem maradt díj nélkül, 9 jelölésből 4-et is megszerzett magának. Kiérdemelték a legjobb operatőr, legjobb eredeti filmzene, legjobb látványterv és a legjobb nemzetközi filmnek járó díjakat is.

Brendan Fraser a filmben – Forrás: A24

Az idei Oscar azonban más miatt is emlékezetes volt, hiszen a díjazottak között Brendan Fraser is szerepelt. A bálna című film főszereplőjeként, egy egyetemi tanárt alakított, aki súlyos depresszióban szenved, és halálra eszi magát, mert nem lát már kiutat a szenvedéséből. Egyértelmű sikert aratott, a nézők imádták, ahogy játszott a filmben. Mindenki örült neki, hogy - körülbelül 15 éves kihagyás után - ilyen hatásosan tért vissza a filmiparba. Szókratészt idézve: “ha van olyan, hogy az életbe való visszatérés, akkor ez, amit az életbe való visszatérésnek nevezünk…”.

Hol volt eddig Fraser?

Brendan Fraser nagyon sok megrázkódtatáson esett át az utóbbi években. Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején aktívan tevékenykedő színész a Kié a csúnyább című romantikus drámában debütált. Csak egy statisztaszerep volt, mégis egy éven belül már főszerepeket kapott. A múmia című filmje rendkívül meghatározó volt, és az azt követő időszakban ahová csak néztünk, rengeteg filmben láthattuk őt.

A múmia - Forrás: UIP-Duna Film

Később azonban az élete tragikus irányt vett, az eltűnésének komoly okai voltak. A színész testileg és lelkileg is - finoman fogalmazva - nehéz időszakon ment át. A fizikai része abból adódott, hogy saját maga kaszkadőreként komoly sérüléseket szerzett. Addig fajult a helyzet, hogy elmondása szerint, mindennapos fájdalmakkal küzdött. “Olyan fájdalmaim voltak, hogy teljesen ráfüggtem a kineziológiai tapaszokra és a jégtasakos pakolásokra.” Egy idő után nem volt más választás, többszörösen meg kellett műteni. A térde, a háta és még a hangszalagjai sem úszták meg a beavatkozást. Anyagilag és lelkileg is megterhelő, és kifejezetten hosszú időszak volt ez számára.

Szexuálisan is bántalmazták. Éveken át tartó depresszióban szenvedett attól a traumától, amit a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének korábbi elnöke, Philip Berk okozott neki. Az elnök belemarkolt a fenekébe és fogdosta, majd védekezésképpen is csak annyit mondott, csak viccből belecsípett. Nem az első olyan esetről beszélünk, amikor egy zaklatás súlyos lelki következményei miatt valaki háttérbe szorul, hogy megküzdhessen a traumáival. Brendan életében azonban ez csak a rémes sorozat egy pontja volt.

A fizikai és lelki fájdalmon kívül még eközben a színész elvesztette édesanyját, és viharosan elvált feleségétől is 9 év házasság után. Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy miért is örülnek most az emberek Brendan Fraser sikerének. A néhány éve tartó visszatérési kísérletek után, végre tényleg elmondhatjuk, hogy Brendan Fraser feltámadt, és nem is akárhogyan. Alakításáért azóta is hangosan ünneplik. A díjat meghatódva vette át. “Herman Melville egyszer azt írta, hogy csak öt kritikus van Amerikában, a többiek mind alszanak. Én sem tudom, hogy mit értett ezen, de örülök, hogy ti felébredtetek nekem. Hol voltatok, amikor kijött a Drágán add a rétedet?”- kérdezte Brendan Fraser, amikor átvette a legjobb férfi színésznek járó díjat, ezzel is utalva az eddigi munkáira, amik nem keltettek ekkora feltűnést.

Lead fotó forrás

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!