A Linkedin előtte még megpróbál rávenni, hogy kezdd el hálózatod építését, de szerintem (és szinte valamennyi LinkedInnel foglalkozó szakember szerint) ennek még nincs itt az ideje. Hogyan hívhatnál még meg bárkit is a hálózatodba, amikor nincs még profilod? (A sorozat 5. része itt olvasható)
Amikor tehát a fenti kép jelenik meg, legyél elszánt mint Odüsszeusz, ne hallgass a szirének énekére (add meg ezt – válaszd ki azt), hanem mindig kattints a „Skip” (ugrás) linkre. Egészen addig így kell tenned, amíg végre meg nem érkezel a profilodba.
A folyamat során egyszer még arra kér a LinkedIn, hogy igazold, valóban a tiéd a megadott email fiók („confirm your email). Ennek a kérésnek mindenképpen eleget kell tenni, különben a program nem enged tovább. (Ha a leveleid között nem találnád a LinkedIn értesítését, érdemes körülnézned a Spam (levélszemét) fiókban is.
A kihagyott lépések miatt nem kell aggódnod, idővel valamennyit pótoljuk, ráadásul úgy hogy akkor már pontosan érteni is fogod, mit is kínálnak neked.
Start – indul a profilklészítés
Tulajdonképpen most kezdődik az érdemi munka.
A profiloldalad tetején található kék mezőt egyelőre nyugodtan bezárhatod. Azalatt található a profil legfontosabb része.
Ki vagy?
A név pontos megadásának fontosságát bizonyára nem kell különösebben hangsúlyozni. Amikor először nyitod meg a profilod, akkor annak tetején a nevedet a regisztráció során megadott formában találod. Ha időközben rájöttél, hogy más módon szeretnéd megjeleníteni a neved, azt bármikor megváltoztathatod
A LinkedIn profil nem hivatalos okirat, itt nem kell feltétlenül a személyigazolványában szereplő nevet, írásmódot használnod. Ha például hivatalosan Szabó Katalin névre hallgatsz, de munkatársaid, üzleti partnereid mind Szabó Kitty néven ismernek, a LinkedInben használhatod ezt a nevet. A lényeg, hogy olyan formában használd a neved, ahogy azt az emberek ismerik, ahogy keresni fognak. LinkedIn engedélyezi a magyar ékezetek használatát, ezért nincs szükség az ékezet nélküli írásmódra. A LinkedIn keresője „okos”, az ékezet nélküli keresésre is kiadja az ékezetes nevet. (pl szilagyi > Szilágyi).
A LinkedInen a név megjelenítése „nemzetközi” módon (Keresztnév Vezetéknév) történik. Bár technikailag lehetséges, nem jó ötlet „visszafordítani” a neved a nálunk megszokott sorrendre, mert ezzel megzavarod a LinkedIn keresőjét, nem fognak megtalálni.
A név szerkesztése lépésről lépésre:
1. Kattints a LinkedIn főmenüjében a „Profile” menüpontra
2. A lenyíló menüben kattints az „Edit Profile” (Profil szerkesztése) almenüre
3. A toll ikonra kattintva nyisd meg a szerkesztendő szövegrészt (itt most a nevet)
4. Szerkeszd a neved tetszésed szerint
Ha két keresztnevet használsz, mindkettőt megadhatod a LinkedIn profiljában. Írd a második keresztnevet az első mellé, azzal azonos rubrikába. (Ha a példáinkban használt személy neve Kenéz Ottó Dénes lenne, akkor a bal rubrikába Ottó Dénes, a jobba pedig Kenéz kerülne.
Semmiképpen ne írjd a második keresztneved a vezetéknév rubrikájába, mert ezzel összezavarod a LinkedIn keresőjét.
A következő „leckében” a profilfotóval és a címsorral – ez az első nehéz feladat – foglalkozunk.
A kapcsolatépítés alapjai – Miért kell neked a LinkedIn ( 2. rész)
A LinkedIn és a többi közösségi hálózat – (Miért kell neked a LinkedIn 3.)
Lépj be! - Miért kell neked a LinkedIn 4.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!