Magyarországon nagyjából 7 millió ember áll rendelkezésükre a tartalomgyártóknak a teljes lakosságból. A professzionális szakemberektől kezdve az egyre inkább a piacot “belepő” magánemberek által gyártott műsorokon át, mindenki ebből a nézőszámból igyekszik kiszakítani magának egy darabot, lehetőleg minél nagyobbat.
Ennek látható eredménye, hogy már nem igazán vannak kiugró adatok egy-egy műsor esetében, a fogyasztók figyelme felaprózódott. “Mari néni este leül a televíziója elé és elkezd azon gondolkozni, hogy az unokáját nézze, ahogy lovagol, a dédunokáját, ahogy síel, meghallgasson egy Bach, vagy egy U2 koncertet a Youtube-on, megnézzen egy filmet, vagy a férje kívánságának eleget téve megnézzenek egy sport közvetítést. A döntés pillanatában mindegy, hogy ez egy nagyon drágán elkészült mondjuk show műsor vagy az unoka síelése. Abban a helyzetben, a döntés pillanatában minden tartalom egyenlővé, egyenrangúvá válik” - mondja Csermely Ákos.
A figyelemgazdaság erősödése a médiában
Az ekvivalencia hatására egyre erősebbé és fontosabbá válik a figyelemgazdaság. A néző figyelme ugyanis nem megosztható, egyszerre csak egy tartalmat tud valós odafigyeléssel befogadni. A kérdés nem az, hogy az adott tartalom pl.: egy közlöny hány (online) újságban jelenik meg, hanem hogy hány embert képes befolyásolni a megjelenéssel.
“A legfontosabb tehát a befolyásolás képessége, mivel szilánkosodás folyik (a cserép ugyanakkora, de egyre apróbb darabokra hullik szét), ezért az a kérdés, hogy ki hogyan tud ezekből a szilánkokból tért nyerni, a szilánkosodáshoz alkalmazkodni” - vélekedik Csermely Ákos.
Ez a tendencia a változásra, változtatásra való hajlandósságot igényel. Azok tudnak a nyertesei lenni ennek az átalakuló helyzetnek, akik kreatívak és gyorsak. Ilyen például a fiatal generáció, akik félelem és fenntartások nélkül, nem zavarja őket a tapasztalat nyújtotta korlát, és vágnak bele a tartalomgyártásba és éppen ezért érnek el nagyobb sikereket, mint a komoly tapasztalattal és tudással rendelkező szakemberek, akik inkább alaposan utánajárnak az információknak, és közben időt vesztítenek. „Nekünk, az “idősebb” generációnak meg kell tanulnunk azt a fajta bátorságot, amivel a fiatalok élnek és vegyítenünk kell a saját tapasztalatainkkal, nehogy leelőzzenek. Szerintem az a veszélyes, ha valaki nem hajlandó ezt felismerni és meglépni ragaszkodva ahhoz, hogy a 40 éves tapasztalattal a háta mögött ő már nem akar újat tanulni” - fogalmaz Csermely Ákos.
Egy műsor, egy tartalom annyit ér, amennyit és amenynien fizetnek érte
A médiafogyasztás helyén túl az is megváltozott, hogy mennyi pénzt és mely tartalmakra szánunk fogyasztóként. A beszélgetős műsorok például, amelyeket az emberek régen nagyon kedveltek, kiszorultak a televízióból, azonban mondhatni platformot váltva, podcast néven éledtek újjá. Ezen digitális beszélgetések egy része előfizetős formában érhető el. Népszerűségük egyik oka, hogy az emberekben megvan az igény az ilyen típusú tartalmak fogyasztására. Ennek az igénynek köszönhetően az előfizetős tartalmak ismét kezdenek visszatérni a köztudatba.
Egy műsor, tartalom pedig annyit ér, amennyit adnak érte. Lehetséges, hogy csak 100-an hallgatják az adott tartalmat, azonban arra a 100 fogyasztóra (előfizetőre) biztosan számíthat a tartalomgyártó. Ez a közönségszám pedig azon túl, hogy az előállító akár meg is tud élni pl a podcast csatornájából, azt is lehetővé teszi, hogy kialakuljon egy közösség. „A közösségéből egy minőségi kritikát kap vissza, beszélni tud a közösség tagjaival és kialakul egy csoportosulás. Ez egy csodálatos dolog, amelyben alkotni lehet” - mondja Csermely Ákos.
( A beszélgetés I. része ITT, és a III. része ITT érhető el. )
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
