Ha megengedheted magadnak, hogy pár napig ne figyeld a beérkező leveleidet vagy a Twitter fiókodat, az emailek szépen lassan felgyűlnek és a fontos hírekről is lemaradsz – vázolja a Mashable.
Miután a technológia mai állásának köszönhetően folyamatosan kapcsolatban állhatunk egymással, az addikció egyre komolyabbá válik. A MyLife.com új tanulmánya azt is kiderítette, hogy az emberek 56 százaléka tart attól, hogy lemarad eseményekről, hírekről és fontos állapotfrissítésekről, ha nem követik a történéseket a közösségi hálókban.
Sokan felcserélnék más függőségeiket is, hogy ilyen módon tudják tartani a kapcsolatot – nagyjából 26 százalék feladná a dohányzást vagy a reality TV műsorok nézést, hogy hozzáférése legyen a közösségi oldalakhoz.
Fontos statisztika az is, hogy körülbelül az emberek 51 százaléka gyakrabban látogat el vagy jelentkezik be egy közösségi hálóra, mint amennyiszer két évvel ezelőtt tette. A felhasználók első dolga pedig, hogy reggel frissítsék a státuszukat: a kutatásban résztvevők nagyjából 27 százaléka kattint közösségi oldalra, amint felébredt.
Ezen kívül az emberek egyszerre több közösségi fiókot is menedzselnek. A megkérdezettek körülbelül 42 százaléka rendelkezik többel is és ez 61 százalékra emelkedik a 18-34 év közöttiek körében. Az átlagember 3,1 email címet kezel szemben a tavalyi 2,6-del.
Bár a résztvevők 52 százaléka azt mondta, már gondolt arra az elmúlt évben, hogy vakációra megy egy vagy több közösségi háló hátrahagyásával, mindössze 24 százalék vélte úgy, hogy ezt valószínűleg meg is fogja tenni. Miért? Természetesen félnek, hogy lemaradnak.
A további részletekért azzal kapcsolatban, hogyan használják az emberek a közösségi médiát és kezelnek több platformot egyszerre, nézzétek meg az alábbi infografikát!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!