Az ember papíron rendkívül empatikus, a valóságban azonban együttérző képességünk a minimumra csökkent, annyi minden történt az utóbbi időszakban a világban, hogy még inkább az önzés felé fordultunk. Belső problémáink ettől függetlenül továbbra is vannak. Társadalmi szinten az utóbbi időben egy empátiahiányos emberrel, fogyasztóval, társadalommal állunk szemben. Keverjük az empátiát, és a szimpátiát: míg utóbbinál sajnáljuk a másik embert és a szituációt amiben van, az empátia esetén bele is helyezkedünk a másik ember helyzetébe, megértjük, hogy mit érez és mit él meg, átérezzük, és ezt tudatjuk vele. Nem esik jól, ha sajnálnak minket, hogy “óh szegénykém, de rossz lehet”, ha valaki leereszkedik, vagy felemelkedik arra az érzelmi szintre amiben vagyunk, egy jó érzés. Ez igényli viszont azt a másik fél részéről, hogy érzelmi erőforrást helyezzen bele, felidézzen az életéből egy hasonló szituációt, átérezze azt. Ehelyett választjuk a szimpátiát, könnyebb azt mondani, hogy “óh, de sajnálom”.

Nem csak a beleérző képesség hiányzik, egyre keve kevésbé örülünk a másik sikereinek, még nagyobb mértékben jelent meg az irigység. Kevesebb a social media interakció, viszont pont erre vágyna egy mai fogyasztó: a lájkéhség, a posztokra küldött interakciók még mindig jelen vannak. Ez újabb problémákat szül.

“Nem tudunk kinőni abból, hogy szeretjük a pozitív visszajelzést” - hívja fel a figyelmet Szabolcs. Várjuk a lájkokat, a kommenteket, 5 percenként nézegetjük a telefonunkat, történt-e bármi az életünkben a friss poszt óta. És ott az eset, hogy egy általunk jónak vélt életeseményre, vagy képre nem érkezik akkora nézettség, mint valamilyen másik, jelentéktelennek tűnő tartalomra:

“Elég furcsa helyzet, hogy megpróbálsz megfelelni az algoritmusnak, keresed a kényét-kedvét, anélkül, hogy ő bármit érezne irántad. Anélkül, hogy ez egy valós ilyen empátia típusú dolog lenne. Te úgy érzed, hogy a saját jóérzésedhez az kell, hogy az algoritmus hozzásegítsen ahhoz, hogy pozitív empátiát kapjál: kapjál rá lájkot, nézettséget.” - ez az egyik pont, ahol a gép kedvére teszünk.

A covid könnyű menekülőút lehetne válaszként a felmerült kérdésekre, azonban az kiderült, hogy az emberek eddig itt kerültek a legközelebb ahhoz, hogy megmutassák valódi énjüket. Lehetett volna másképp, Szabolcs optimista volt, azonban már nem ennyire derűlátó: ugyanis a kollektív összefogás helyett az egyéni túlélésen volt a fókusz, az utóbbi kategória, a domináns hegylakó nyert. Sok ember elfordult a másiktól, hiszen az izoláció előírás volt, és sajnos ez állandóvá vált. A digitális technológia segít abban, hogy ne legyünk ráutalva a szomszédainkra, hiszen tudunk online bármit rendelni, nem kell már mások segítsége.

Ugyanez a helyzet az online közösségek térnyerésével is: ma már bárhonnan csatlakozhatok bármilyen ausztrál sakk-klubhoz, bármilyen facebook csoportban erőteljes véleményvezérré válhatunk. Teljes közösségek vannak online: például az az egyes típusú cukorbeteg gyerekek szüleinek hazai csoportja szinte az érintettek 80%-át összegyűjtötte egy Facebook csoportba. Az orvosok is azt javasolják, hogy regisztráljanak, csatlakozzanak a páciensek és családjaik, ugyanis egy olyan közeg alakult ott, ahonnan segítséget kaphatnak. Képes a társadalom olyan pontokon összeszerveződni, olyan kapcsolatokat létrehozni, mely érdeklődési körök, és azok tagjai amúgy elszigetelve lennének egymással, nem is tudva a másikról. Ennek köszönhetően a digitális közösség nyájhatása óriásivá nőtt: egy-egy hype, hír, és közvélemény gyorsabban mozgósít bárkit.

Online térben rabláncainkat ledobjuk: egy friss kutatás rámutatott, hogy már egy tanuló algoritmusban is jobban bízunk, és jobban megnyílunk neki, mint a valódi hús-vér embereknek. Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy ettől függetlenül a hazai szakembereket nem helyettesíti az AI, sőt, ne is vonjuk kétségbe a szakemberek tudását, hiszen a magyar orvosok világszínvonalú, kiemelkedő tudással és tapasztalattal rendelkeznek, a helyzet miértjeire a fogyasztóknál kell keresnünk a forrást.

“Egy másik emberrel szemben kell felvállalnom a nehézségeimet, kudarcomat, depresszív állapotomat, esetleg olyan bűnöket, amiket elkövettem - a másik esetben pedig egy géppel szemben […] vagyis van egy nagyon nehéz bizalmi helyzet, szemben azzal, amikor egy gépnek nyílok meg, aki nem fog ítélkezni, nem fogja elmondani a szomszédomnak” - hozza a példát a marketingszakember.

A legtöbben ugyanis attól félnek, hogy ezek az információk valahova kikerülnek, az orvosok akarva-akaratlanul is beszélnek az esetről akár egymás közt, név nélkül, ezek kiderülnek, és ezzel bajba kerülhetnek - egy online beszélgető robotnak leírt pár sor viszont nem kerül nyilvánosságra. Ezzel szemben a legtöbben nem mérlegelik azt, hogy miközben inkognító módban keresnek, vagy a telefonjuk jelenlétében különböző cselekményeket végeznek, az ugyanúgy rögzítésre kerül, digitális lábnyomként megmarad. Bármit hajlandóak vagyunk megosztani a keresőmotorral, vagy nyomokat hagyni azzal kapcsolatban, hogy még mindig nézegetjük a korábbi barátnőnk képeit az Instagramon.

A veszély fennáll az izolációra is, hiszen a ChatGPT képes szimulálni az empátiát, ez egy könnyű alternatíva a sérülékenységek felvállalása helyett, nem tudunk vele megküzdeni. Ugyanis az emberek régebben naplókat írtak, de ez a napló most válaszol, sőt, jókat is mond. Mégjobban elkezdünk bezárkozni, így az empátiahiányos felhasználó egy gépi empátiához csatlakozik. Viszont azt nem mérlegeli, hogy a visszaadás része, amikor segítünk, vagy segíthetünk másokon és ez jó érzést szül, nem jelentkezik. Hiszen egy tanuló algoritmusnak nem tudjuk viszonozni dolgokat.

A hibrid, online és offline konferenciák különbségeiről, a covid okozta társadalmi változásokról, a megfelelő smiley-k használatáról, a márkák társadalmi elfogadottságáról és elutasításáról is beszéltünk az empátia és szimpátia vonatkozásában Prónay Szabolccsal, az idei Internet Hungary-n.
A Jungle Lounge Podcast első adása már elérhető az
LGR YouTube,  Spotify, SoundCloud és Apple Podcast csatornáján is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!