Az egy évtizede itthon is a szakmai köztudatba bekerült, majd a közéleti, végül a bulvársajtót is felszántó témáról könyvek, cikkek, interjúk tucatjai árasztanak el bennünket, mégpedig a „10 dolog, hogy könnyen, gyorsan meggazdagodj…!” munkák stílusában, amelyekből megtudhatunk valóban mindent a Z, Y, Alfa (erre még visszatérünk) és más ezer néven nevezett ifjúsági generációkról. A baj csak az, hogy sokszor rosszul - írja a qubit.hu.

Szakértőink könnyen vonnak le ugyanis bombasztikus következtetéseket középosztálybeli fiatalok életmódjellemzőiből, például, hogy a Z generáció tagjai digitális értelemben fölényben vannak tanáraikkal szemben, vagy, hogy a Z nem képes a fókuszált, tartós figyelemre.

De hasonlóan gyakori jelenség, amikor mikrogenerációs vagy lokális eseményt nagyít fel egy-egy szerző, kiemelve azt kulturális, történelmi és politikai környezetéből. Példa erre, amikor mondjuk a Kacsamesék rajzfilmsorozatot jellemzik generációs traumatikus élményként. A mese onnan híresült el, hogy Antall József rendszerváltó miniszterelnök halálát 1993. december 12-én úgy jelentette be az akkori közmédia, hogy megszakította a sorozat épp futó epizódját. „Szakértőkörökben” azóta is tartja magát az a felfogás, hogy ez generációformáló, sőt traumatikus élmény volt az akkori gyermekek számára. Pedig legfeljebb egy emlékezetes, de vélhetőleg nem különösebben mérvadó eseményről beszélhetünk, amely semmilyen módon nem mért hatással volt néhány korévnyi magyar gyermekre, ám az ő életükön kívül a világ folyását nem befolyásolta, és mélyreható traumatikus hatása is erősen kérdéses.

Általában is jellemző, hogy az ilyen szakértők pár száz fős, nem reprezentatív, azaz a korosztályokra nem általánosítható minták, egyedi mélyinterjúkból levont generális generációs következtetések, influenszerként megélt tapasztalatokból születő kategorikus kijelentésekkel keltik fel a figyelmet. A „nem tudjuk, csak sejtjük” kétségkívül nem mutat túl jól egy interjúhelyzetben vagy egy bőkezűen fizető vállalati coaching során, azonban az adatok által nem alátámasztott válaszok, a bizonyítékok hiányában közölt vélemények nem segítenek sem a tények rögzítésében, sem a közvélemény tájékoztatásában.

Vélemények helyett tényeket!

Ha ifjúságkutatásról beszélünk, több módunk is van, hogy a véleményen túl tényekkel, adatokkal is megismerjük a fiatalok élethelyzetét, életmódját. A Magyarországon megszokott megoldás a kérdőív (survey). 2000 óta négyévente készülnek úgynevezett nagymintás, 8000 fős ifjúságkutatások, amelyek a minta nagysága és a mintavételi eljárás miatt reprezentatívak nemre, korra, lakóhelyre, iskolai végzettségre, azaz a 8000-es minta alapján is érvényes kijelentés tehető (bő 1 százalékos hibával) a teljes korosztályra.

A survey előnye a reprezentativitás, azonban nem lehetünk biztosak benne, hogy a megkérdezettek valóban a tényleges helyzetről számolnak be. Egyrészt maguk is kalkulálhatnak a társadalmi elvárásokkal (ezért jellemzően jobb anyagi helyzetről számolnak be, mint azt más kutatások, pl. a KSH-éi kimutatnak), másrészt a kérdőív csak véleményeket, szándékokat, állításokat kérdezhet, és nem tényleges tevékenység közben vizsgálja a fiatalokat.

Ha a fiatalokat való élethelyzetükben szeretnénk vizsgálni, ha a valós tevékenységeiket jobban tükröző kutatásokat keresünk, akkor ehhez a ma egyre népszerűbb big data (amely a generációkhoz hasonlóan korántsem mindenre megoldás) adhat adalékot. Ez a módszer jellemzően automatizált eszközökkel vizsgálja és dolgozza fel a nagy mennyiségű adatokat (pl. az internetes tevékenység valamilyen aspektusát: keresési kulcsszavak, közösségi oldalak stb.)

Míg a big data jóval nagyobb adatmennyiséget képes kezelni, valamint erős korlátokkal, de módot ad a predikcióra, illetve a társadalmi torzítások is kevésbé érvényesülnek, addig reprezentativitásról nem igazán beszélhetünk, és ok-okozati kapcsolódások sem érhetők benne tetten.

Van tehát mód arra – folynak is ilyen kutatások itthon – hogy az ifjúsági korosztályokról árnyaltabb képet alkossunk, annál is inkább, mert egy korosztályból nem lesz feltétlenül generáció.

Tegyük rendbe a generációs logikát!

Az úgynevezett generációs szakértők igyekeznek gyors sikert elérni olyan állításokkal, amikor egy technikai-technológiai lépést rögtön generációképzőként feltételeznek, pedig önmagában egy új technológiai eszköz bevezetése még korántsem eredményez generációváltást. A generációk kialakulása ugyanis elsősorban a társadalmi környezet változásának hatására alakulhat ki, ezt azonban sokkal nehezebb tetten érni, adattá formálni, mint egy-egy technikai eszköz elterjedését. Hiába elképzelhetetlen ma már életünk a mobil, sőt az okostelefonok nélkül, tudományos körökben nem beszélnek mobiltelefon-, különösen nem okostelefon-generációról.

A generációs logika alapjait az Egyesült Államok társadalmának századokra visszatekintő – és sokszor csekély mennyiségű adattal alátámasztott – vizsgálatai adják. Ezekről csak akkor mondhatjuk, hogy Európában is megállják a helyüket, ha többször, többféle mintán sokféle módszerrel végzünk megfigyeléseket. Nem lehet amerikai vizsgálatokat kritikátlanul átemelni európai, de még inkább a magyar viszonyokra. Közel sem egyértelmű, hogy ezek az adatok mindenhol a világon, de legalább nálunk is érvényesek, és pláne nem, hogy az ott leírt változások mindenhol jellemzők és generációk képződésének alapjaként beazonosíthatók. Az pedig végképp nem, hogy a nagyon is különböző életkori csoportok homogénnek írhatók le. A generációk létrejöttének kulcsa ugyanis a közösen átélt élmény, és annak egyfajta közös identitásként történő elfogadása. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!