
A produkciós irodaként és befogadó műhelyként működő kulturális egyesület harmadik éve áll fenn. Csapatuk változatos szakmai tudás elegyéből dolgozik, így a tehetségek támogatása mellett is képesek egy olyan sokszínű és gyakorlatias személetet megőrizni, ami fennmaradásukat, sőt, fejlődésüket lehetővé teszi a kulturális élet jelenlegi kihívásai ellenére. Célkitűzéseik között a legfontosabb a friss szemléletmódú, pályakezdő színműíróknak tanulási és bemutatkozási lehetőségeket biztosítani – életkortól függetlenül.
Erre rendszeres, nyílt, névtelen pályázataikon és nemzetközi felolvasóest-sorozatukon kívül most új formában is lehetőségük nyílik. A budapesti MU Színházban megvalósuló Fiatal Dráma Fóruma fesztivál egy kötetlen kapcsolódási pontot hivatott kínálni a színházi szakma, az új drámaíró generáció és a kortárs irodalom iránt érdeklődők számára. A szervezők mellé olyan jelentős nevek álltak támogatóként, mint a SÍN Művészeti Központ, az Írók Boltja, vagy Újbuda ismert kulturális kávéházai, a Hadik/Szatyor és a Kelet.
Az esemény keretében kerül bemutatásra a szervezet második, független magánkiadásban megjelent drámaantológiája, a Keringés is. Ezt a helyszínen kívül a Hadikban, az Írók Boltjában, a Bookta Kávézóban és a Nyitott Műhelyben vásárolhatják meg az eseményt követően a készlet erejéig az érdeklődők, valamint természetesen a szervezők online felületein is. A kötethez nem kisebb művészek, mint Závada Péter és Spiró György szerezték az elő- és utószót. Mindketten olyan fontos vállalkozásként méltatják a nagy lendülettel indult kezdeményezést, aminek remélik, hogy fényes jövője lesz.
Programok:
2023.09.21.
17:00 Kapunyitás, interaktív programok a MU kávézójában
18:00 Fesztiválnyitó sajtótájékoztató – MU kávézó
19:00 Amazonok – színházi premier – Nagyterem
2023.09.22.
10:00-13:00 A kortárs dráma irányai – színház- és drámaelméleti konferencia – MU kávézó
14:00-17:30 Szerzői önmenedzsment – workshop – Nagyterem
17:00-22:00 Interaktív programok a MU kávézójában
18:00 Animalitas Animae – színházi premier – Káva terem
20:00 Találkozások – színházi premier – Nagyterem
21:00 Villámrandi – színházi előadás közkívánatra – Káva terem
2023.09.23.
10:00-17:30 Drámaírói workshopok – Nagyterem, Káva terem, MU kávézó
17:00-20:00 Interaktív programok a MU kávézójában
19:00 Keringés – drámaantológia bemutató DJ Pandával – Nagyterem
20:00 DJ Panda – fesztiválzáró buli és performansz – Nagyterem
Előzetes programok:
2023.09.17. 14:00-18:00
Fesztiválkóstoló performansz a Mirror Man közreműködésével – Szatyor Bár és Galéria
2023.09.18. 18:00-21:00
Feminizmus a kortárs drámában felolvasóest és kerekasztal – Kelet Kávézó és Galéria
Az esemény partnerei:
SÍN Művészeti Központ / MU Színház / Szatyor Bár és Galéria / Kelet Kávézó és Galéria / Írók Boltja / Bookta Kávézó / Nyitott Műhely / Corvinus Művészeti Akadémia / Amargant Színházi Műhely / METROWORKS Színházművészeti Szabadiskola / Klisé Társulat / Könyvmentők / Fertőd Város Önkormányzata
Bővebb információk az esemény folyamatosan frissülő Facebook oldalán érhetők el: https://fb.me/e/2RwfQdbQH
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!