
Az Ügynökség kiemelt célja, hogy bekapcsolja a hazai divat- és designipart a nemzetközi szakmai vérkeringésbe, hosszabb távon pedig régiós központtá alakítsa Budapestet, ezen keresztül is erősítve az országimázst. Ennek eléréséhez immáron 10. alkalommal járul hozzá a nemzetközi szinten is nagy érdeklődést kiváltó Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
„A nemzetközi gazdasági trendek alakulása alapján egyértelműen nő a kreatívipar, illetve a divat-és design szektor jelentősége és értékteremtő képessége, hiszen ezen iparágak a gazdasági növekedés forrásaivá is válnak. A divatipar ugyanúgy, mint az épített örökségeink, természeti csodáink, vagy a gasztronómiánk, ugyanúgy hozzájárul az országimázs formálásához. Egyrészt a márkák presztízst adnak egy lokációnak, másrészt a divat a kulturális identitás megőrzésének és bemutatásának az eszköze, amely elősegíti a helyi kultúrával, termékekkel, kézművesekkel és kortárs művészettel való találkozást.”– tette hozzá Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.
A BCEFW elmúlt 9 szezonja számos eredményt ért el: közel 20 000 helyszíni látogatót vonzottak a központi események, melynek keretében 220 modellel közel 200 catwalk showt rendezett meg az MDDÜ. Ezentúl a divathetek során pedig több mint 150 kiegészítő rendezvény is megvalósult. Az 5 év során 130 divatmárka mutathatta be legújabb kollekcióját, melyet csak az utóbbi 2 szezonban több mint 1,5 millió TikTok videómegtekintés kísért, az Instagrammon pedig több mint 13 és fél millió divat iránt érdeklődő követett.
A legutóbbi alkalomhoz hasonlóan a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) ismét a nemzetközi divathetek előtt ad lehetőséget a hazai és régiós alkotóknak, hogy bemutassák kollekcióikat Budapest egyik világörökségi helyszínén található Szépművészeti Múzeumban. Így a divatipari viszonteladók még a szezon elején, nagyobb forrással rendelkezve tudnak a magyar tervezők darabjai közül válogatni.
A Szépművészeti Múzeum üzleti rendezvényeit összefogó Museumevents csapatával létrejött együttműködés is egy nagyszerű lehetőség a meglévő szinergikus kulturális kapcsolódások tudatos kiaknázására és további építésére, hiszen a hazai turisztikai vonzerő fejlesztése, a magyar designban és hazai márkákban rejlő kreativitás támogatása közös célunk.
„Büszkék vagyunk, hogy immár 10. alkalommal rendezhetjük meg a Budapest Central European Fashion Week-et, ahol a divatipari vállalkozásoknak nemcsak abban segítünk, hogy hazai körülmények között helyt álljanak, hanem abban is, hogy nemzetközi piacra tudjanak lépni. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetközi kapcsolatok és együttműködési lehetőségek építésére, valamint az értékesítésösztönzésre, így tervezőink szezonról-szezonra több és erősebb szakmai és üzleti partner előtt mutatkozhatnak be annak érdekében, hogy vállalkozásuk gazdasági eredményeit növelni tudják.” – nyilatkozta Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.
Az MDDÜ szívügyének tekinti a hazai és régiós tervezők támogatását, így a háborús helyzetre való tekintettel kiemelt figyelem irányul az ukrán divattervezőkre. A 10. jubileumi BCEFW tehát az összefogás jegyében zajlik: az Ügynökség minden lehetséges módon támogatást szeretne nyújtani az ukrán tehetségeknek, így a divathéten szorosan együttműködik az Ukrainian Fashion Week-kel.
Az augusztus 29 – szeptember 4. között megrendezésre kerülő jubileumi divathét zárásaként két napon keresztül 15 magyar és 2 lengyel tervező mellett kiemelt szerepben 7 ukrán márka is bemutatkozik divatbemutatóval, továbbá 7 kiállító termékei is megismerhetők lesznek a Szépművészeti Múzeumban. A személyes részvétel mellett a divatbemutatók online is követhetőek a BCEFW hivatalos Facebook oldalán, illetve TikTok csatornáján.
Budapesten városszerte közel 30 side event is megvalósul, divat támájú kerekasztal-beszélgetések, workshopok gazdagítják a programot. Emellett a jól működő nemzetközi gyakorlatokat figyelembe véve, számos tervező kifejezetten a saját vásárlóközönségének szóló, önálló prezentációval is készül külső helyszíneken.
Idén a programhoz ismét az ágazat egyik globális logisztikai partnere, a világ legismertebb divateseményeinek kulcsszereplője, a DHL is csatlakozik, ezért a divathét a BCEFW delivered by DHL nevet viseli. Az Ügynökség az előző évekhez hasonlóan ismét az Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánlja fel a jegyértékesítésből befolyó összeget, melyet a szervezet célzottan az ukránokat segítő programjára fordít.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!