Kultúra 1. oldal

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.
Új országos rekord született - Több százan doboltak egyszerre a Yettel 5G hálózatán

Új országos rekord született - Több százan doboltak egyszerre a Yettel 5G hálózatán

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.
Elindult az országjáró Apassionata musical koncert

Elindult az országjáró Apassionata musical koncert

Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, Nagy Sándor és Serbán Attila előadásában. Három kiváló művész fantasztikus zenei programmal várja a közönséget.
Már csak egy használt zongora hiányzik a tökéletes zenei élményhez az Őrségben

Már csak egy használt zongora hiányzik a tökéletes zenei élményhez az Őrségben

Egy használt, Yamaha G5 hangversenyzongorára gyűjt közösségi finanszírozási modellben egy őrségi civil szervezet, a támogatók koncertbelépőt és egyéb program részvételi lehetőségeket kapnak vásárlásukért cserébe.
A TUI nyáron is folytatja együttműködését a Wizz Airrel

A TUI nyáron is folytatja együttműködését a Wizz Airrel

A TUI utasai júniustól négy új járattal utazhatnak Bécsből és Budapestről népszerű nyaralási célállomásokra.
Joan Alvado A korall balladái című fotókiállítása a Cervantes Intézetben

Joan Alvado A korall balladái című fotókiállítása a Cervantes Intézetben

A korall balladái című fotóesszében a dokumentarista és a képzeletbeli elemek keverednek. Joan Alvado megközelítésében az emberek, állatok és növények világa éppoly ismeretlen, akár a tenger mélységeinek birodalma. S mindehhez a páratlan földi erővel bíró Cap de Creus szolgáltatja a helyszínt. Joan Alvado munkái olyan orgánumokban jelentek meg, mint a Newsweek, a CNN, a The Washington Post, az El País, a Der Spiegel, a The Guardian vagy a Liberation. Kiállítása 2024. március 28. és május 11. között ingyenesen tekinthető meg a budapesti Cervantes Intézetben.
A Direct One tudja, mit nézel húsvétkor: új sorozatok, friss évadok, parázs meccsek és önfeledt szórakozás vár márciusban is

A Direct One tudja, mit nézel húsvétkor: új sorozatok, friss évadok, parázs meccsek és önfeledt szórakozás vár márciusban is

Ébredj a természettel és készülj a tavaszra a Direct One márciusi tartalmaival! A hónapban érkezik az apokaliptikus eseményeket feldolgozó Elveszve a paradicsomban, aminek minden része elérhető lesz a Direct Now appban, így a CANAL+ más sikeres sorozatai mellett akár ezt is egyben ledarálhatod. Nosztalgiázz kedvenc magyar filmjeiddel, inspirálódj erős nők történeteiből, vagy nevess könnyed vígjátékokon. Egy biztos, a tartalomszolgáltató kínálatában a család minden tagja megtalálja a kedvenc műsorát, akár a tavaszi szünetben is!
Mészáros Tamás megható dalt írt hazánkról, múltunkról és jövőnkről

Mészáros Tamás megható dalt írt hazánkról, múltunkról és jövőnkről

Március 15-én „Hazánk” címmel jelent meg Mészáros Tamás, színész, énekes vadonatúj dala és videoklipje. A szerzemény szülőföldünkről, hazánkról és gyökereinkről, múltunkról, de jövőnkről is szól.
Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

Az Alföld szívében, Gyopárosfürdőn rendezik meg a legújabb hazai zenei fesztivált 2024. június 27-29. között. A Mizújs babám? névre keresztelt esemény széles zenei kínálattal várja látogatóit, beleértve olyan előadókat, mint LL Junior, Curtis, T.Danny és PIXA, vagy a Groovehouse. A fesztivál nem csak zenei élményt kínál, hanem számos nappali és éjszakai programmal, sportolási- és strandolási lehetőséggel várja az érdeklődőket.
Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest új lakója

Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest új lakója

Mától Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest “új lakója”. Sherlock Holmes megformálójának viaszmása Bécsből érkezett a Dorottya utcába és néhány hónapig biztosan marad. Cumberbatch figurájának ünnepélyes átadásán részt vett az Egyesült Királyság nagykövetsége, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, valamint Cumberbatch állandó magyar hangja, Simon Kornél.
1/223