Mobilozás: újabb ártalmat azonosíthattak be

Mobilozás: újabb ártalmat azonosíthattak be
Nagyon oda kell figyelni, hogy a gyerekek mennyi időt ülnek a képernyő előtt, mert a kutatások szerint baj lehet.

Naponta legfeljebb 1-2 órát szabadna különböző képernyők előtt tölteni a gyerekeknek szórakozás céljából – írja friss közleményében a texasi székhelyű Amerikai Szívtársaság, rámutatva, hogy a képernyők előtt töltött túl sok idő hatására hozzászokhatnak az ülő életmódhoz, ami hosszú távon súlygyarapodáshoz és elhízáshoz vezethet.

Az Amerikai Szívtársaság közleményt olyan szakértői testület fogalmazta, ami egy sor tudományos munka és bizonyíték áttekintésével készített összefoglalót a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint az agyi érkatasztrófát érintő témában. Mind a kardiovaszkuláris megbetegedés, mind a szélütés gyakrabban fordul elő az elhízott embereknél.

Az elmúlt húsz év adatai szerint a kisgyerekek és a kamaszok ugyan egyre kevesebbet tévéznek, ugyanakkor az okostelefonok és a táblagépek használata miatt mégis több időt töltenek a képernyők előtt, mint korábban: a jelenlegi becslések szerint a 8 és 18 éves kor közötti fiataloknál ez már több, mint napi hét óra. A kutatók szerint a kisgyerekeknek és kamaszoknak naponta legfeljebb 1-2 órát szabadna csak szórakozás céljából a képernyők előtt tölteniük.

“Mivel a fiatalok többsége már most jóval átlépi ezt a határt, ezért különösen fontos, hogy a szülők határozottan lépjenek fel a képernyő előtt eltölthető időt illetően, beleértve a mobiltelefonok használatát is” – hangsúlyozzák a szakértők. Ugyanakkor azt is hozzátették, további kutatásokra van szükség, mivel egyenlőre nem tudni, hogy a képernyőnézési szokások milyen hatással vannak hosszú távon a kisgyerekekre és a tinédzserekre.

(via marketingmorzsak)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: mobil, függőség