Milliók kedvencére vetett szemet az Apple

Milliók kedvencére vetett szemet az Apple
Egyelőre még csak pletyka szintjén mozog, hogy az Apple felvásárolhatja a Shazam-ot.

Felvásárolhatja a Shazamot az Apple - közli ismeretlen forrására hivatkozva a TechCrunch, amit a hwsw.hu idézett. A pletykák szerint nagyjából 400 millió dollár értékű akvizícióval valószínűleg az Apple Music zenestreaming szolgáltatást turbóznák fel a cupertinóiak, vonzóbbá téve azt a legnagyobb konkurens Spotify-jal szemben. A Shazam értékesítése nem lenne meglepő, a vállalat vezetője már korábban elhintette, hogy záros határidőn belül felvásárolhatják a szolgáltatást, az Apple azonban mindeddig nem szerepelt a lehetséges kérők listáján. Amennyiben az akvizíció létrejön, úgy idővel vélhetően a Spotify-t és más konkurenseket ejtve az Apple Musicra és az iTunesra korlátozódnak majd a Shazam funkciói.

A TechCrunch szerint a felvásárlás tényét akár már a mai napon bejelentheti a két fél, amelynek összértéke körülbeül 300 millió angol font, azaz 401 millió dollár lehet. Az összeg annak fényében kevésnek hangzik, hogy a legutóbbi, 2015-ös finanszírozási kör lezárását követően nagyjából 1 milliárd dollárra értékelték a Shazamot. A szolgáltatásba több más befektető mellett olyanok is öntöttek pénzt, mint a Sony Music, Universal Music, illetve a Warner Musicot birtokló Access Industries. A Shazam ugyanakkor nem produkált túl fényes számokat az elmúlt pár évben, és bár 2014-hez és 2015-höz képest a tavalyi 40,3 millió fontos bevétel javulásnak számított, ennek ellenére végül 4 millió fontos adózás előtti veszteséggel zárta 2016-ot a cég. A teljes cikk itt olvasható!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!