Még jobban bekeményít a Facebook – mutatjuk, hogyan

Még jobban bekeményít a Facebook – mutatjuk, hogyan
Próbaidő és kényszermoderálás köszönthet azokra a csoportokra, akik rendszeresen olyan híreket köröztetnek a tagságukban, melyeknek kétséges a valóságalapja.

Az amerikai elnökválasztási téboly és annak következményei hatására a Facebook keményebb eszközökkel fog fellépni az ál, vagy csak nem megalapozott hírekkel szemben. Az egyik ilyen lépés a problémásabb csoportok próbaidőre bocsátása lesz. Ez azt jelenti, hogy a bevezetésétől számított 60 napon át a csoport valamennyi posztját élesítés előtt jóvá kell hagyniuk az adminisztrátoroknak. Ez az intézkedés ugyanúgy vonatkozik majd a közösségi médiaplatform szabályait megszegő nyilvános csoportokra, mint a titkosokra. Amennyiben továbbra is kifogásolható tartalmak jelennek meg a csoportban ezen idő alatt, a Facebook dönthet a csoport törlése mellett.

Az adminisztrátorok felelőssége

Alapesetben a csoport adminisztrátoraitól függ, hogy engedik-e, hogy a tagok nyakló nélkül össze-vissza posztolgassanak, vagy pedig némi rendszert teremtve a káoszban előzetes jóváhagyáshoz kötik a tartalommegosztását. Korábban a Facebook nem szankcionálta a nem megfelelően adminisztrált csoportokat és nem is nagyon szólt bele a működésükbe, ha csak nem konkrétan uszító, vagy más módon fenyegető tartalomról volt szó. Ez változik meg most és innentől kezdve az adminisztrátorok a felelősek azért, hogy mi megy a csoportjukban.

(via Mashable)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan a net is (emlékeztek még a Facebook előtti időkre?!). Most …