Jönnek a horrorszelfik!

Jönnek a horrorszelfik!
Míg régebben a szelfifilterek lényege az volt, hogy minél szebbé vagy viccesebbé tegyék az ember arcát, a legújabbak már inkább futurisztikus, néha pedig horrorisztikus irányba mozdulnak el.

Az új irányzat első – és máig legfontosabb – képviselője a Beauty3000 filter, mely valósággal robbant az Instagramon. Az új, futurisztikus, az arcot minimálisan megváltoztató filter tökéletesen szolgálta ki azokat, akik már unták a cicafüleket és kutyanyelveket, de azokat is, akik szerettek volna kreatívabban megjelenni a közösségi média felületeken, ám ezt eddig nem tehették meg, mivel nem volt rá megfelelő lehetőségük. A filter nem változtatta meg drasztikusan az arcot, mégis szebbé és különösebbé tette azt, miközben nem a klasszikus szépségideálokra vagy vicces tényezőkre épített, hanem inkább egy jövőbemutató, sci-fi felé tendáló irányba építkezett.

Ám volt a Beauty3000-nak egy másik fontos tényezője is: nem az Instagram készítette, hanem Johanna Jaskowska dizájner. Jaskowska az egyik résztvevője az Instagram béta programjának, melyben a lelkes felhasználók saját filtereket hozhatnak létre, melyet aztán követőik számára is elérhetővé tehetnek. A program tavaly májusban indult és októberig tartott, de a filtereket a nagyközönség valamiért csak most kezdte el felfedezni. Most viszont nagyon.

Mindenesetre a megannyi bátor dizájner különös színt adott a szelfikultúrának. A filterek eddig két fő vonulatot követtek: az ember vagy „viccessé” válhatott velük – már, ha egy állati testrész olyan gazdag humorforrás lehet – vagy átalakíthatta arcát a modern szépségtrendeknek megfelelően: nagy fényes szemek, V alakú arc, tükörsima bőr. Ám az új kreátorok inkább a különleges látványra törekednek és bátran építik be az underground kultúra elemeit. Sci-fi hangulat, horrorisztikus elemek, különleges torzítások… Sőt, jellemző, hogy inkább eltakarják a felhasználó arcát: akár fényekkel, akár teljes maszkkal, akár gyémántból készült kezekkel… Vagy pedig aranyszínű hotdogokkal. Vagyis a humorforrás itt is jelen van.

„Nem igazán célom az, hogy még szebbé tegyem az Instagram influencereket” – mondja Mate Steinforth, akinek filterei robot szerű külsőt kölcsönöznek a felhasználóknak. A marketingmorzsak.hu cikke itt folytatódik!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: szelfi