Hogyan éljük túl a Facebookot a márkánkkal?

Hogyan éljük túl a Facebookot a márkánkkal?
A Facebook új hírfolyam algoritmusa sok marketingesre csapások sorozatát méri már hónapok óta, de a koppenhágai Komfo most kiadott egy tanulmányt, amely hasznos tippeket szolgáltat arra nézve, miként tudják az oldalak az előnyükre fordítani ezeket a változásokat.

A Komfo tanulmányának üzenete, hogy az üzleteknek muszáj releváns és elköteleződésre ösztönző Facebook tartalmakat létrehozniuk és hátrahagyniuk azt a gondolatot, hogy a nagy rajongói tábor fogja kivételessé tenni a márkájukat – írja az InsideFacebook. Valamint hozzáteszik, hogy így sokkal fontosabb a kisebb követői bázis, amely valóban szereti a márkát és elköteleződésbe akar lépni vele.

fb

Hans Tosti, a Komfo ügyfélfejlesztési szakértője ezt írta egy blogbejegyzésben:

„A márkáknak a kisebb rajongói bázisokra kell fókuszálniuk, valamint néhány helyi oldal létrehozására és annak elérésére, hogy azokról a felhasználókról, akik lájkolják az oldalukat, elmondható legyen valóban, hogy kedvelik a márkát is és elköteleződnek felé. A rajongói elköteleződés lényeges tényező Facebookon és egészen addig, amíg bizonyítani tudod a Facebooknak, hogy a rajongóid hajlandóak elköteleződni az irányodban, nem számít mekkora a rajongói bázisod, az algoritmusok automatikusan biztosítják majd, hogy a márkád kiragyogjon a hírfolyamból.”

Míg a márkamenedzsereket frusztrálhatja, ha összességében lefelé haladnak az elérés számai, Tosti bizonyosan állítja, hogy a Facebook algoritmusa a tartalmakat azoknak mutatja meg, akik a legnagyobb eséllyel lépnének azokkal interakcióba.

Ugyanakkor az üzleteknek érdemes megfontolnia a „call-to-action” (CTA) posztok mennyiségének csökkentését és helyette fókuszálnia az interaktív bejegyzésekre. A márkáknak a tartalmaikat kötelező Facebook hirdetésekkel megtámogatnia annak érdekében, hogy magas legyen a rajongói penetráció, miközben javul az oldal elérése és elköteleződése is.

A tanulmány fontosabb eredményei – melyeket 5000 oldal példájából gyűjtöttek márciusban – a következők:

  • a rajongói penetráció az augusztusban mért 25,2%-ról márciusra 11,3%-ra csökkent
  • a vírusos erősítés az augusztusi 0,42%-ról márciusra 0,39%-ra csökkent
  • a CTR az augusztusi 5,62%-ról márciusra 8,33%-ra emelkedett

Ti hogyan adaptálódtok a Facebook hírfolyam algoritmusának változásaihoz?

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Forgács Mariann

2010 óta csapatával az egyik első hazai social media ügynökségként segít eligazodni a közösségi kommunikáció folyamatosan változó világában. Az elmúlt évek szakmai tapasztalatának és a változatos …