Győrfi Pál: szóvivőből influenszer, első hullám

Győrfi Pál: szóvivőből influenszer, első hullám
2020-ban, a koronavírus évében, Magyarországon Győrfi Pál személyében láthattuk azt, hogy milyen erővel bír a közösségi média vészhelyzet idején.

Egy terület, amit a koronavírus nem tudott megbetegíteni: influenszer marketing

A COVID-19 hatással volt életünk minden területére. Ez alól az influenszer marketing sem kivétel. Az emberek online töltött ideje megnőtt, a cégeknek át kellett csoportosítania a marketing költségvetéseket, az offline helyett az online marketing került a rivaldafénybe. Míg egyes iparágak nyertesként jöttek ki a pandémia okozta változásokból, addig akadnak olyan szektorok is, amelyek a mai napig küzdenek az életben maradásért. Cikksorozatomban az influenszer marketing átalakulását veszem górcső alá a koronavírus idején. Elsőként a Győrfi Pál féle evolúciót szemléltetem, azaz hogy hogyan vált szóvivőből influenszerré az első, majd a második hullámban. Ezek után pedig három iparág átalakulását vizsgálom meg: a videojáték, a ruha és szépség, illetve a fitnesz szegmensét.

Győrfi Pál: szóvivőből influenszer, első hullám

2020-ban, a koronavírus évében, Magyarországon Győrfi Pál személyében láthattuk azt, hogy milyen erővel bír a közösségi média vészhelyzet idején. Győrfi Pál, aki az Országos Mentőszolgálat szóvivője a pandémia első hulláma alatt túlnőtt a kormányzati reklámarc szerepén, egyfajta popkulturális ikonná vált itthon, influenszerré nőtte ki magát. A Győrfi- féle evolúció március óta van jelen a közösségi médiában, ez alatt az idő alatt pedig számtalan Győrfi-termék született.

A járvány gyors terjedésének köszönhetően a magyar kormány is különböző kampányokat indított, melyeknek célja az emberek óva intése és megvédése volt. Nem meglepő, hogy a kormány Győrfit választotta a kampányok kulcsfigurájává, hiszen a szóvivőtől eddig sem állt távol a szereplés. Márciusban az OMSZ szóvivője több videóban is megjelent, melyet Magyarország Kormánya készíttetett. Volt, amikor arra hívta fel figyelmünket, hogy mit kell tenni, ha koronavírus-fertőzöttnek érezzük magunkat, de a kézmosás helyes folyamatait is megtanította nekünk. Az első videó 2020. március 6-án került fel az internetre, november 25- én a nézettsége elérte a 87 936 főt, míg a második videó három nappal később lett közzétéve és 39 888 db megtekintést hozott. Szintén ebben a hónapban még a Siren7 vállalkozással is együttműködött, ekkor Győrfi a vadgázolásos balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet, illetve reklámozta a cég riasztórendszerét.

„Maradjanak otthon!”

Március után nagyjából havonta jelentek meg videók a szóvivő és a kormány együttesének köszönhetően, mégis a legnagyobb visszhangot a március 20-án megjelent Maradjanak Otthon! videó generálta. A minifilmet 5 371 857 fő látta (Magyarország Kormánya, 2020), ez a nézettség szintén a november 25-ig terjedő időszakra értendő. Nem volt olyan YouTube videó, ami előtt ez nem jelent volna meg reklámként, a televízióban is folyamatosan sugározták, ennek meg is lett az eredménye. A közösségi média beindult, az így keletkezett produktumoknak csak a képzelet szabott határt. Számtalan paródia, például Győrfi Pál vs Nyugdíjasok, valamint dal, mint az Audioshake fülbemászó Győrfi Pál szerzeménye született, amely ezt a felhívást figurázta ki.

Ebben az időszakban jöttek létre az úgynevezett COVIDŐS mémek is. A mémek ereje abban rejlik, hogy szinte azonnal reflektálnak az aktuális eseményekre, méghozzá iróniával fűszerezve. A kommlab, azaz a Budapesti Corvinus Egyetem csapata, 2020.03.04 és 2020.04.04. között vizsgálta azokat a fotó és videó alapú mémeket, amelyek a vírus által legveszélyeztetettebb korosztály, azaz a 65 év felettiek és a koronavírus párosáról készültek, ezeket nevezik COVIDŐS-nek. A kutatás során a csoport összesen 122 mémet vizsgált, ezeket két nagy csoportra osztották: a képi alapúra és a videósra. Mindkettőben megjelentek különböző alcsoportok, az egyik ilyen alcsoportot Győrfi Pálnak nevezték el. Ez a csoport főleg a „Maradj otthon!” kampányt figurázza ki. A másik csoport, melyet ők nyuggereknek neveztek el, szintén Győrfivel forrt össze, ezek azok a mémek, amelyek a vásárlási idősávot parodizálták ki. 2020.03.28-án, Magyarországon a kijárási korlátozás mellett bevezették a vásárlási idősávot, ami azt foglalta magába, hogy 9 és 12 óra között az élelmiszerüzletekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban csak 65 év felettiek tartózkodhattak. Ezt a határozatot 2020.06.18-án törölték el. meglepő, hogy ez a döntés is számtalan vicces képet szült, a kutatásban részt vett képek fele ebben a két kategóriában született. A videókban is gyakori témává vált az előbb említett két típus, sok olyan videó került fel az internetre, ahol fiatalok parodizáltak ki idős embereket, akik nem tartották be az idősávot, vagy akik kimerészkedtek az utcára, természetesen ezen videók állandó szereplőjeként feltűnik Győrfi Pál.

A szóvivő családja is meglovagolta ezt a hírnevet, és tovább fűtötte a közösségi médiát. Győrfi Dániel ugyanis vicces videót tett közzé TikTok oldalán, ahol szintén a „Maradjatok otthon!” szlogent parodizálta ki, természetesen édesapja közreműködésével. A kampányba a Magyar Honvédség is becsatlakozott, YouTube csatornáján humoros tartalmat tett közzé április 29-én, főszerepben: Győrfi Pál. Majd májusban újra Danié lett a főszerep, újabb videó jelent meg, ahol a fiatal fiú kihangsúlyozta, hogy mennyire unatkozik már otthon, jó volna kimozdulni, az influenszer erre csak annyit mondott, hogy ha ki szeretne mozdulni, álljon be mentősnek vagy katonának. A bezártságot nehezen viselő fiú a videó végén rohant a katonák felé, ezzel azt sugallva, hogy bármi jobb, mint az otthonlevés. Egy biztos, az egész ország számára világossá vált ebben az időszakban, hogy otthon kell maradni. Április 30-án a szóvivő a Magyar Film Napjára készült videóban A tanú című filmet ajánlotta, itt is hangsúlyozásra került az otthon maradás fontossága, illetve kiemelte, hogy mennyi mém készült már a bezártság témájából, de mint a filmben, a valóságban is be kell tartani a karantént.

Az első hullám tehát a „Maradj otthon!” szlogen fogságában telt. Győrfi arca minden egyes ember tudatába beégett, valószínűleg Magyarország lakosságának nagy része többet látta Győrfi Pál képét, mint saját családjáét, barátaiét vagy kollégáiét. A kampány számtalan feldolgozást szült, illetve további kampányok alapját képezi. Sorozatom második részében ezen együttműködéseket fogom végigvenni, azaz a második hullám Győrfi-termékeit.

Foto: Youtube

Források:

Magyarország Kormánya (2020. március 06.). Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát? [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=x93DcbwkeNo

Magyarország Kormánya (2020. március 09.). Ön tudja, hogy kell helyesen kezet mosni? Pár lépésben megmutatjuk! [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=MXpYOz5Q03M&feature=emb_title

Vadfigyelmeztető rendszer Siren7 (2020. március 20.). Győrfi Pál a Siren7 fővédnöke, előzze meg a vadgázolást. [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=kz1udeBMtQE&feature=emb_title

Magyarország Kormánya (2020. március 20.). A kormány felhívása az idősekhez: maradjanak otthon! [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=UQOCgPtBYCk

JózsefHTP (2020. április 06). Győrfi Pál vs Nyugdíjasok – Paródia. [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=y243FIO4yjE

Audioshake (2020. április 15.). Győrfi Pál (köszönet-dal a mesternek). [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=91EwnKG-P6M&feature=emb_logo

Magyar Közlöny (2020. november 23.). A Kormány 513/2020. (IX.23.) Korm. rendelete a vészhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról. (256) p. 2. https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/d0924856639709f7571759c6b53655ca61e73b35/ megtekintes

Győrfi Dániel [@gyorfidani]. (2020. március 26.). Nézd végig!!! #gyorfipal #fyp #foryou #foryoupage. [Video]. TikTok. https://www.tiktok.com/@gyorfidani/video/6808584637657500934 2020.03.26.

amagyarhonvedseg (2020. április 29.). Győrfi Pál és a katonai rendészek. [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=ruH2lNJ_oPc

amagyarhonvedseg (2020. május 01.). „Persze fiam…Elmehetsz mentősnek vagy katonának!” [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=Vh-Pd4_U9R0

Nemzeti Filmintézet (2020. április 24.). Magyar Film Napja 2020 #Teaser3 – Győrfi Pál. [Video]. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=QRm2FZUZZuA&feature=emb_logo

Kiszivárgott a döntés: eltörli a kormány az idősek vásárlási idősávját. (2020. június 17.). In Portfolio. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200617/kiszivargott-a-dontes-eltorli-a- kormany-az-idosek-vasarlasi-idosavjat-437530

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Bulissa Eszter

Játékosságát a mindennapokba a szavakon keresztül csempészi be. Jelenleg szerkesztőként és account managerként dolgozik egy magyar reklámügynökségnél. Érdeklődése a digitális marketing felé tolódott …