Ezzel a platformmal megismerheted a szomszédaidat és segíthetitek egymást

Ezzel a platformmal megismerheted a szomszédaidat és segíthetitek egymást
Egy platform, ahol nyugodt körülmények között, digitális térben épülhetnek a kapcsolatok, tranzakciók. Ahol a környékünkön élő szomszédokkal tudunk ismerkedni, segítséget kérni könnyen és hatékonyan. A Miutcánk.hu törekvése növelni a lokális bizalmi jószomszédi kapcsolatok számát, ezáltal csökkenteni a pazarlást. Szabó Dávid alapítót kérdeztük.

- Egyetemi éveid alatt aktívan részt vettél a hallgatói közösségi élet szervezésében. Hogyan jutottál el a Miutcánk.hu-ig? - Nagyon sokat tapasztaltam és tanultam ez idő alatt. Rengeteg közösségi élményben volt részem. Inspiratív közegben sok projektben részt vehettem, ami úgy gondolom, hogy nagyban hozzájárult a kreativitásom és a szervezőkészségem fejlődéséhez. Sűrű, pörgős és izgalmas éveket tudtam magam mögött, állandóan történt valami. Így amikor egyik nyáron holtszezon volt, a kreativitásom tovább működött és számtalan közösségi projekt ötletet gondoltam ki. Ennek egyike volt a Miutcánk.hu.

- Hogyan született meg az ötlet? - Nagyszüleimmel társasházban éltem, keresztanyukám pedig a közvetlen szomszédságunkban lakott. Nem esett soha nehezemre segítséget kérni tőlük, de egyik alkalommal egyikük sem volt otthon és azon tűnődtem, hogy vajon miért nincsenek helyi bizalmi kapcsolataim. Ekkor jött az ötlet, hogy ha jelenleg nincs ilyen platform, ahol nyugodtan és egyszerűen különféle segítséget lehet kérni helyben, akkor azt illene megalkotni.

- Mi volt a Miutcánk.hu alapkoncepciója? - Egy olyan platformot létrehozni, ahol a környékünkön élő szomszédokkal tudunk megismerkedni és segítséget kérni könnyen és hatékonyan. Ezáltal növelni a lokális bizalmi jószomszédi kapcsolatok számát. Úgy vélem, hogy egy nagy társadalmi átalakulásban vagyunk benne, és sok helyen tapasztalható az elidegenedés. Ebből kifolyólag több erőforrásra van szüksége az egyéneknek. Zavar a pazarlás és az erőforrások nem hatékony felhasználása. Így ha sikerül helyi szinten kialakítani a bizalmi kapcsolatokat és közösségeket, akkor a környezeti pazarlást is tudjuk mérsékelni, ezt hosszú távon egy nagyon jó befektetésnek látom.

- Milyen fejlődési ívet írt le a vállalkozás? - Az első időszak a platform építéséről, fejlesztéséről szólt. Ez talán ez egyetemi évekhez képest is egy intenzívebb, sűrű és nagyon izgalmas időszak volt. Az IWIW azon a nyáron zárta be a kapuit, ezért talán túl nagy elvárásokkal néztünk szembe. Mivel szűk erőforrásaink voltak és az akkori csapatunknak ez volt az első komolyabb IT projektje, sok kihívással néztünk szembe. A kezdeti nagy érdeklődés után a termék stabilitásán és üzleti fenntarthatóságán dolgoztunk. Az alap koncepció továbbra is a lokális közösség és bizalom építés, de időközben sokat finomodott és fejlődött a platform. Kijöttek a mobil alkalmazások, rengeteg funkcióval bővítettük és folyamatosan fejlesztjük a Miutcánkat.

- Kik voltak a befektetők? - A Miutcánkhoz már öt angyal befektető csatlakozott különböző területről érkeztek, de közös mindannyiunkban, hogy egy üzleti döntés egy befektetés mellett annak a jövőre vonatkozó hatását társadalmi értékét is fontosnak tartják. Az első befektető Balogh Ottó volt aki éppen iparágat váltott és egy jó pillanatban prezentáltuk felé víziónkat. Őt követte Balogh Róbert, akit Ottó ismeretségéből ismertünk meg. Majd Kiss Péter, aki egy Design Terminálos előadásunk után keresett meg minket, mert sok tucat startup közül mi keltettük fel az érdeklődését. Kovács Rolanddal korábbi médiamegjelenéseken keresztül kerültünk kapcsolatba és ideológiailag nagyon hasonló jövőképünk van. A legutóbbi befektetőnk Cseh Norbi, aki először passzív részese volt a Miutcánknak, majd felajánlotta, hogy részt vesz a mindennapi munkában is. Mivel Norbi már felépített egy több évtizede sikeresen működő vállalkozást, ezáltal nagyon sokat tud hozzátenni a csapathoz és a céghez. Így már több, mint 2 éve tölti be az ügyvezetői szerepet.

- Kikből áll most a csapat? - Jelenleg hat fős a fix csapat. Horváth Gazsi az üzlet- és termékfejlesztésért felelős, mellette szinte az összes operatív munkafolyamatba benne van, Steiner Matyi és Domány Szilveszter az IT fejlesztésért felelnek. Dani Áron, korábbi HÖK-ös ismerteségünknek köszönhetően kezeli a külső kommunikációt, közösségi média felületeinket. Cseh Norbi az üzlet fejlesztésre fókuszál, én pedig a marketing és üzletfejlesztési részeken dolgozom.

- Milyen funkciói vannak az alkalmazásnak? Terveztek további fejlesztéseket? - A Miutcánk fő funkciója, hogy megismerteti egymással a szomszédokat. Nem csak összekötjük a felhasználókat a környéken élőkkel, de segítünk a bizalom építésben is. A közösség építés mellett a másik fő funkció az eszköz és tudás megosztás. Elérhetővé tesszük a környékbeliek eszközeit, legyen szó akár egy projektorról vagy ütvefúróról. A Miutcánkban a fő kommunikációs felület az üzenőfal, ahol a maximum 10 perces séta távolságban lévő környékbeliek kommunikálhatnak egymással. Itt látható, hogy kinek mire van szüksége, miben számíthatunk egy-egy szomszédra, de itt látható az is, ha új szomszéd érkezett a környékre. Van egy privát üzenetküldő funkció is, ahol le lehet egyeztetni a részleteket, ez amiatt is fontos, mert az oldalon nem látható az egyes felhasználók címe vagy telefonszáma, így ezeket mindenki csak azzal osztja meg privát üzenetben, akiben már megbízik. Van egy szomszédaim aloldal, ahol az összes környékbeli Miutcánkost meg lehet ismerni. Továbbá egy kereső, amiben érdeklődési körök, használati tárgyak és megosztott segítség típusok közt tud keresni a felhasználó. Van egy profil oldal, amit egyénileg lehet szerkeszteni. Nemrégiben történő fejlesztésekben most már a házi kedvencünket is fel lehet tüntetni a Miutcánk profilunkon. Jelenleg azon dolgozunk, hogy hogyan tudunk tematikus helyi csoportokat létrehozni a Miutcánk platformon.

- Ki a célközönség? - A Miutcánk városlakóknak készült, azoknak akik kíváncsiak a környezetükre. Korosztály szempontból felhasználóink 20-45 évesek. Főként Budapesten élő, tudatos életmódra törekvő, társaság kedvelők.

- Mire használják az alkalmazást? - Tágykölcsönkérésre és adásra, nem használt használati tárgyak és bútorok ingyenes elajándékozására és eladásra, szakember keresésre, közösségi programok szervezésére és helyi információk keresésére. Rendszeres kérdés, hogy melyik háziorvoshoz érdemes menni vagy éppen melyik óvodában jobb a gyermekeknek.

- Hogyan épül fel az üzleti modell? - Jelenleg több üzleti modellt alkalmazunk. Az egyik a lokális hirdetési lehetőség, ahol helyi alapon tudunk segíteni a hirdetőknek, eljuttatni üzenetet a célközönségének. Helyi kisvállalkozások mellett nagyobb cégekkel is tudtunk sikeresen együttműködni. A másik az önkormányzati együttműködések. Önkormányzati beruházások előtt segítjük felmérni a helyi lakosok véleményét az adott beruházást illetően, valamit segítünk az önkormányzatok kommunikációjában.

- Hányan regisztráltak és mekkora az aktivitás az oldalon? - Magyarországon már több mint 52 ezren csatlakoztak és alakultak helyi Miutcánk közösségek. Az aktivitás folyamatosan nő, emellé idén bejött a koronavírus tavaszi hulláma, ami ugrásszerű növekedést hozott.

- Miért szeretik ennyire a felhasználók ezt a közösségi oldalt? - Részben azért, mert itt ítéletmentesen lehet segítséget kérni. Nem a külsőségekről szól, mint a jelenlegi mainstream közösségi platformok. Az emberek, akik a Miutcánkat használják, szeretnek segíteni és hasznosak lenni. És ezt helyben meg is tehetik. Továbbá egyre nagyobb térben van jelen a tudatos életmód és ezt a Miutcánkon való jószomszédi kapcsolatok és közösségek maximálisan ki tudják használni, elkezdhetik megélni ezeket.

- Milyen addicionális tudást képesek adni ezek a közösségi siteok? - A Miutcánkon bevezettünk egy Miben számíthatsz rám címke rendszert, ahol a felhasználók a profilukon egyszerűen hozzá tudják adni, hogy mikben számíthatnak rájuk.

- Milyen a felhasználók közötti hangulat? - A Miutcánkban nyugi van. Nagyon nem jellemző az indulat. Azt tapasztaljuk, hogy mivel itt mindenkit a közelben lakókkal kötünk össze, akikkel jó eséllyel az utcán, a boltban vagy a buszmegállóban is összefuthatnak, így mindenki rendes, figyelmes. Platformunkkal törekszünk, hogy egyfajta nyugodt, digitális térben tudjanak épülni a kapcsolatok, tranzakciók.

- Mit tanultál meg nagyon a sok ember kezeléséből? - Főként türelmet és empátiát.

- Közösségépítésben és márkaépítésben erősek vagytok, amit mi sem bizonyít jobban, mint a jól sikerült Miutcánk piknikek és a Szomszédfesztivál. Miért tartottátok fontosnak megszervezni ezeket az eseményeket és milyen eredménnyel zárultak? Terveztek még a jövőben? - A Miutcánk Piknikkekkel és a Szomszéd Fesztivál főként az a célunk, hogy megismerjék a közösségépítést az emberek. Legyen egy jó élményük és ezáltal kapjanak kedvet, ismertséget és vegyenek benne proaktívan részt. Az öt Miutcánk Piknikkel közel 5.000 főt sikerült egymással megismertetni. Célunk, hogy amint lehetőség van rá, a Miutcánk Platformon lehetőséget tudjunk nyújtani saját Piknik szervezésében. Idén először, a járványt miatt, online szerveztük meg a szomszéd fesztivált. Két hét alatt tucatnyi programot szerveztünk a Színművészeti Egyetem drámainstruktor hallgatóival közösen. Természetesen tervezünk újabb programokat egyelőre online, a járvány csillapodásával pedig újra élőben is. Több programot tervezünk Debrecenbe, hogy az ottani Miutcánk közösséget is megerősítsük.

- Mik a hosszú távú céljaitok? - A fő célunk, hogy a regisztrációt követően egy éven belül a felhasználóinknak 20 környékbelivel legyen lehetősége megismerkedni, bizalmi jószomszédi viszonyt kialakítani. Emellett fontos, hogy üzletileg profitábilissá tegyük a platformot, így bővíthessük a csapatot, amivel egy új, modernebb Miutcánk applikációt tudunk fejleszteni. Hosszú távon szeretnénk nemzetközileg is terjeszkedni Közép-Kelet Európában.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …