Egyedül ücsörögnek és a mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok

Egyedül ücsörögnek és a mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok
Bár szinte mindenki szerint fontos, hogy együtt reggelizzen a család, illetve a közös reggeli jó alkalom a minőségi együtt töltött időre, a hétköznapokban a többség inkább egyedül reggelizik. Étkezés közben sokan az okostelefonjuk társaságát választják, de ott, ahol gyermek is van a családban, nagyobb az esély arra, hogy reggeli közben kütyüzés helyett egymásra és a reggelire figyelnek a családtagok.

A közös reggelizés jó alkalom a minőségi, együtt töltött időre – 10 felnőttből 9 egyetért ezzel a kijelentéssel, vagyis e témában éppúgy széleskörű konszenzus mutatkozik a magyar fogyasztók körében, mint a reggeli kiemelt fontosságát illetően – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból*, amely a Kellogg’s megbízásából készült el.

A megkérdezettek több mint fele szerencsére pozitív mintákat hoz otthonról: mintegy 60 százalék vallotta azt, hogy gyerekkorában fontos volt, hogy együtt reggelizzen a család, illetve gyakran együtt is reggelizett a család. Ez azért lényeges, mert a kutatók megállapították, hogy inkább azok ösztönzik családtagjaikat a reggelizésre, akik maguk is a reggelizés fontosságát látták gyerekkorukban.

Szeretünk egyedül reggelizni

Hétköznaponként a válaszadók fele szokott egyedül reggelizni. A magányos étkezést a legtöbben, főként a 18-29 éves korosztályba tartozó fiatal felnőttek azzal indokolják, hogy szeretnek egyedül reggelizni. Viszonylag sokan vannak azok is, vagy azért költik el egyedül a nap első étkezését, mert számukra nem fontos a reggeli, vagy mert egyszerűen nincs idejük.

„A kutatásból kiderült, hogy a hétköznapi közös reggelik gyakran az időhiány miatt nem valósulnak meg. Erre a problémára jó megoldást kínál a Kellogg’s Crunchy Müesli, amellyel könnyedén, gyorsan adhatunk kiadós és tápláló reggelit az egész családnak” – mondta Ádám Viktor, a Kellogg’s kutatási szakértője.

Az időhiány azonban valószínűleg ennél nagyobb feszültséget okoz, hiszen a megkérdezettek háromnegyede értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy fontos lenne együtt reggelizni a családdal, de sajnos nincs rá idő. Ha viszont egyszer már beértünk a munkahelyünkre és végül ott reggelizünk, ezt nem ritkán a munkatársaink társaságában tesszük. Hétvégén persze más a helyzet, a pihenőnapokon sokkal inkább jellemző a társaságban, legfőképpen családi körben elfogyasztott reggeli és csak a megkérdezettek negyede eszik egyedül.

Mobilozunk, zenét hallgatunk

A magyar reggelizők fele végez valamilyen egyéb tevékenységet étkezés közben, amelyek közül az okostelefon vagy a tablet használata a legjellemzőbb, de sokan vannak azok is, akik zenét hallgatnak, rádióznak vagy tévéznek. Az, hogy a 18-29 évesek szeretnek a leginkább egyedül reggelizni, összefügghet azzal, hogy ez az a korosztály, ahol a mobilozás a leginkább jellemző tevékenység reggelizés közben: 10-ből 4 fiatal étkezik okostelefonnal, tablettel a kezében.

„A kutatás megállapította, hogy ott, ahol a háztartásban kiskorú gyerek is él, ezek a reggelizést kísérő melléktevékenységek kevésbé gyakoriak, vagyis a gyerek jelenléte a családban növeli annak esélyét, hogy a reggeli közben egymásra és a reggelire figyelnek a családtagok” – tette hozzá Ádám Viktor.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Facebook, mobil