A mentősök folytatják a Szomszédokat!

A mentősök folytatják a Szomszédokat!
Idén is szárnya kapott a hír, hogy folytatódik a legsikeresebb magyar filmsorozat, a 331 epizódot megélt Szomszédok. Erről kiderült, hogy nem igaz, de ez is jól mutatja, hogy az 1999-es utolsó rész után 20 évvel is még mindig milyen nagy érdeklődés övezi. A mentősök pedig ráéreztek a retró-romantikára, a közösségi médiában pedig felkapták a Szomszédok stílusában és részben szereplőivel készült ismeretterjesztő kisfilmeket.

Hirdetők, reklámszakemberek gyakran panaszkodnak arra, hogy milyen nehéz ma már a fogyasztók százezreihez egy-egy üzenetet, kampányt eljuttatni. Ennél már csak egy nehezebb dolog lehet, nagyságrendekkel kisebb büdzséből olyan online videókat készíteni, ami nem is életérzést, menő terméket, újdonságot akar eladni, hanem nevelni, oktatni próbál. Na erre mondhatnánk, hogy erre nincsen fogadókészsége az online felhasználóknak a néhány másodperces aktív figyelem és a végeláthatatlan scrollolás közben.

Az Országos Mentőszolgálat kisfilmje már rögtön a nevével betalál: az OMSZédok is egy olyan szójáték, amivel az 1990-es évek reklámjai operáltak leginkább. Az egy perces első részt szeptemberben tették közzé, és ma már jóval félmillió megtekintés felett jár csak a Facebookon. A filmben Simorjay Emese, aki a Szomszédokban dr. Nagy Éva mentőorvost alakította és Németh Kristóf, a sorozatbeli Julcsi egykori lovagja színészek vállalták a főszerepet.

A vezetés közbeni mobilozás veszélyeire rávilágító kampány azért is érdekes, mert már az erről szóló videókat is a legtöbben okostelefonon nézik meg. A közérdekű tájékoztatás és szemléletformálás pedig ma már talán elképzelhetetlen is a közösségi média nélkül, a fiatalok jó részét már sokkal inkább itt, mint a hagyományos média csatornákon lehet elérni. A közösségi média egy további előnye, hogy megoszthatóak, „kommentelhetőek” a tartalmak, így az OMSZédok kampány során szemmel látható volt a sok pozitív visszajelzés és reakció.

A második rész is már bőven negyedmillió megtekintés felett jár a Facebookon. Ebben az eredeti Szomszédok színészei közül ismét szerepet vállaltak: Pásztor Erzsi, a sorozat Janka nénije és Trokán Péter, a sorozatbeli erdész is látható.

A mentősök mindennapjait nehezítő problémákra próbálják felhívni a figyelmet, de ennek kapcsán az is igen érdekes, hogy két évtizeddel a sorozat vége után is még milyen sokan vissza tudják idézni, hogy az azóta is számos jelentős szerepet vállaló, filmben és színházban is ismert színészek egykoron milyen szerepet játszottak a Szomszédok sorozatban. Talán ez is lehetett a cél: olyan hatásosan átadni, hasonlóan mély nyomokat hagyni a nézőkben, hogy a ne a telefonon pötyögjenek vezetés közben, és ne akadályozzák a mentők munkáját. Alapanyag pedig biztosan van még több mentő oktatófilmre is.

Az első két kisfilm TCR kampányként is futott, így a televízióban több millióan látták őket, de a mentők nem csak ezzel értek el idén hatalmas sikert: a 11. Prizma PR Díjon ugyanis Ezüst minősítést nyertek a videók az „Oktatás, Egészségügy” kategóriában.

A nagy sikerre való tekintettel a kampány folytatásaként karácsonykor újabb OMSZédok két kisfilmet publikált az Országos Mentőszolgálat, melyek a karácsonyi háztartási balesetek megelőzésére hívták fel a figyelmet. A filmekben a Szomszédok szereplői mellett Dancsó Péter influencer, és a Barátok Köztből Nyári Dia is szerepelt, ezzel is humort csempészve az amúgy is vicces jelenetekbe. A filmek a közösségi média kampány során jelentős megtekintést, összesen többmilliós nézettséget értek el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Szomszédok, OMSZ