13 év után találták meg egy esküvői fotó szereplőit

13 év után találták meg egy esküvői fotó szereplőit
A Twitternek jelentős szerepe volt benne.

Még a 2001. szeptember 11-ig terrortámadás után, az egykori WTC romjai közelében találtak egy gyűrött esküvői fotót. Azóta a megtaláló, Elizabeth Stringer Keefe minden évben megpróbálta a neten felkutatni a rajta szereplő párt - sikertelenül. Idén azonban eljött az áttörés. A fotót a Twitterre is posztolta, amit tízezrek megosztottak, és a Reddit olvasói is bekapcsolódtak a kutatásba.

Pár nap alatt meg is lett az eredemény, ugyanis megtalálták a képen látható párt, sőt, az is kiderült, hogy a további 4 személy is él, akik a fotón láthatók.

Kiderült, hogy a férj a merénylet idején New York-ban dolgozott, a fotót pedig az irodájában tartotta, ami a WTC egyik tornyában volt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Forgács Mariann

2010 óta csapatával az egyik első hazai social media ügynökségként segít eligazodni a közösségi kommunikáció folyamatosan változó világában. Az elmúlt évek szakmai tapasztalatának és a változatos …