A nyilvánosság demokratizálva lett – jelenti ki Puzsér rögtön az elején, hiszen „a média kaszt véleményformáló privilégiuma megszűnt eredeti valójában létezni”, sőt, most már mindenki publicista, akár ért hozzá, akár nem – fejtegeti a sztár, majd megjegyzi: visszanyalt a fagyi!

Technikailag a médiamunkások, a nyilvánosság korábbi kizárólagos formálói tenyésztették ki azt a troll nemzedéket, aki most ellenük, és egyben mindenki más ellen fordult. Nincs nagyobb élmény annál, mint a kritikust kritizálni – derült ki a Media Hungary konferencia szerdai napján megtartott beszélgetésből.

A kérdésre, hogy mi a trollok célja, vagy pontosabban: a sok esetben céltalan bántás mégis miért történik, Puzsér az Egyesült Államokat hozza példaként. A gazdag fiatalok elindulnak, bekokóznak, majd felgyújtanak egy hajléktalant – meséli a szörnyű esetet. Az erőszak gátlástalan élvezete, ugyanúgy megjelenik az online téren, hiszen ott ráadásul teljesen büntetlenül meg lehet tenni bárkivel bármit. Továbbmegyek, másik magvas gondolat, hogy míg a karaktergyilkosság őskorában az anonimitásukat kiélvezve, nicknevek és avatarok mögé bújt trollok járták az online sztyeppéket áldozatokra vadászva, addig mára a Facebookon, saját név és cuki családi fotók kíséretében oltják rommá egymást az emberek bármiről, de tényleg bármiről legyen szó – mondja Puzsér.

De miért nem működnek a fékek? Mert kiszabadult az emberi bestialitás! A „civilizáció által láncra vert állat” az internet nyilvánosságában egyszerűen letépte a láncait és újra ösztönösen barbárként esett neki a másiknak. A tömeg feltört, a tudattalan működés került előtérbe. A tudat alatti feltör, „lincsel, zsigereket szaggat és belső szerveket zabál ki emberi testekből” mondatnál azt hiszem a hallgatóság zöme kétszer elátkozta magát, hogy miért pont ebéd után kell meghallgatni ezt az előadást, de ha valaki épp unta volna magát, azt most biztosan felkapta a fejét – persze Puzsér dumáját lehet szeretni vagy utálni, de unni nem.

Szóval, menjünk tovább a gondolatmenetben: van az egységes tudatalattink, ami egyszer pozitívan képes reagálni egy reklámra, egyszer pedig állatként támad rá a másikra. Puzsér szerint túlromantizáljuk a tudattalant: amikor mi akarjuk használni akkor marketing, ha ez használ minket, akkor karaktergyilkosság. A netpolgárság kora tehát nem a romantikus szólásszabadság eszményének megvalósulása, hanem sokkal inkább „a Walking Dead”, mert mindenki zombivá változott.

Mégis honnan és miért ez a rengeteg rosszindulatú ember – kérdezi Szily Nóra. Válaszul Puzsér egyértelműen kijelenti: ez már több mint rosszindulat, mert ez barbárság – ami Puzsér olvasatában maga a pestis. A rosszindulatnak célja, célpontja, valamiféle értelme is van, a barbárság viszont bármikor, bárkit el tud találni, a célja, hogy akár céltalanul is pusztítson.

„A Puzsér a főtroll, a „trollok királya”, így ha valaki igazán megérdemli a magáét, akkor az a Puzsér!” – jön vissza százszor is az őt érő, zömmel névtelen, közösségi médiás kritikákban. Megérdemli? Szerinte ellene teljesen alaptalan a vádak többsége, mert neki sem mindegy, hogy Azurák Csaba, vagy Bereményi Géza a célpontja.

Mint mondja, az ő egója már felkeményedett annyira, hogy ne vegye fel a sértéseket. Persze ehhez képest arra már felettébb kitérő választ ad, hogy – mint ahogy a trollok is – maga is képes bestiális szófordulatokat használni. „Amit én gyakorlok, az az úgynevezett szélső közép.” Persze erre mindenkinek automatikusan szalad fel a szemöldöke, hiszen Puzsér stílusát ismerve, aligha lehet középkategóriába sorolni az általa közzétett kritikák hangvételét, még talán szélső-középbe se – akármi legyen is az.

De meg is kapjuk a választ erre: a „puzséri kritika” csak a módjában szélsőséges, tartalmát tekintve centrista megközelítés – legalábbis ő maga a saját megszólalásait így látja. Mint azt már korábban is hallottuk, igazságérzete vezérli, és bármennyit is kell lenyelnie emiatt a trollok kritikus kommentjeiből, egyszerűen szükség van valakire a közegben, aki ezt meg tudja tenni, és áldozatot hoz… a közösségért.

Nyitva is hagynám Puzsér Róbert megítélésének kérdését, ha már így körbejárta, hogy ő valójában miért nem tartozik a troll-kasztba. De mi a helyzet akkor szerinte az igazi trollokkal? Az igénytelenség a kulcs, hiszen szerinte a netes troll hadsereg tagjai saját maguk felé, az írásaik felé sem igényesek annyira, hogy legalább ne az online térben ide-oda hányják le korlátolt véleményüket, zömmel ugye névtelenül. Legalább nyissanak egy blogot, aztán akinek van, ehhez gyomra majd olvasgatja az önjelölt megmondóemberek kritikai megnyilvánulásait. Hát nem. Ezek mindig is ott lesznek, anonimitás mögé rejtőzve vagy sem, és biztosak benne, hogy amit ők kommentelnek, Puzsér szavaival élve: a világon legfontosabb és az egyetlen érvényes evangélium. „Azt hiszem, nem kell bemutatni a típust, a farkasok közösségét, hiszen a farkasok közösségében, aki gyenge azt azonnal szétharapják” – derül ki szavaiból. S e nagyszerű végszó kellően „lehozott” mindenkit az életről ahhoz, hogy szüksége legyen egy erős kávéra.