Menj oda, ahol a fogyasztód lesz! – megnyitotta kapuit a Média-Digital Hungary Cabrió

Menj oda, ahol a fogyasztód lesz! – megnyitotta kapuit a Média-Digital Hungary Cabrió
Több hónapos előkészület és szervezés után újra itt a Média-Digital Hungary Cabrió konferencia, ez alkalommal már hibrid formában – így sokan személyesen vehettek részt az eseményen. „Nem az a feladatom, hogy a valóságot mondjam, hanem hogy inspiráljak” – mondta Csermely Ákos, a konferencia megálmodója, kitalálója és szervezője.

Az idei konferencia egy műsorfolyamra épül, amelyben egymáshoz kapcsolódnak az izgalmas előadások. „Menj te oda, ahol a fogyasztód lesz, nem oda, ahol van” – emeli ki Csermely Ákos a konferencia fő üzenetét. Eddig 5-6 hatalmas média vitte el a biznisz 80 százalékát, ma már ez a 20 százalék inkább 40-50, mivel annyira felaprózódott a média, hogy sokkal nehezebb elérni a fogyasztót egyetlen médiummal. „A globálisok lassan gyarmatosítanak minket, amivel nem foglalkozunk eléggé” – véli a szervező.

Ma már mindenhonnan begyűjthetjük az adatokat, amelyek alapján lehet vizionálni, mert adat nélkül csak véleményünk lehet. „A konferencián foglalkozunk továbbá a jelekről, a trendekről, mert ma már technikailag készen állunk. Nagyon sok embernek a tudása is megvan, de még mindig nincs kihasználva. A márkázás nagyon fontos, de ahhoz, hogy a fogyasztó készen álljon a vásárlásra, vágyat kell kelteni. Viszont fennáll a reklámzaj veszélye is, miközben próbálunk ügyfélélményt adni – ezzel is foglalkozunk a konferencián” – mondja a szervező.

Adatokkal és nagyon sok tudással tényleg meg lehet állapítani, hogy mikorra ér el az ember arra a szintre, hogy kinyissa a pénztárcáját és megvegye azt a bizonyos szolgáltatást vagy terméket. Ma már célzott fogyasztói elérés és kommunikáció van: a konferencián bemutatnak egy olyan mérést, ahol személyhez kapcsolhatóan meg tudják állapítani a cégek, hogy egy adott tartalmat hol, hányszor és mikor látott, függetlenül attól, hogy a televízióképernyőjén, óráján vagy mobilján látta. Ennek a technikai megoldásnak az ősbemutatójára is sor kerül az idei konferencián.

A Magyar Reklámszövetség a KPMG-vel közösen készített egy reklámkutatást arról, hogy mennyire fognak beleszólni a globálisok az életünkbe. „Ha nem vigyázunk, ma már egy hirdetőnek nem feltétlenül szükséges a média. Nekem nem az a feladatom, hogy a valóságot mondjam, hanem hogy inspiráljak. Ez a dolga a konferenciának” – vallja Csermely Ákos.

Letölthető program ITT: https://www.mediahungary.hu/dokumentumok/nyomtatobarat-konferencia-program-media-digital-hungary-cabrio.pdf?fbclid=IwAR3kjmNr2nCetD-KtZATc54cA73xU4RaFKrUplPi9M28oLiXlt23eHIURUQ

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …