Márkaflow

Márkaflow
″A kirúzsozott szájú disznó.″ Ki halott már ilyet! - mondaná a nagymamám, ha hallhatná, de ha hallaná sem értené, hiszen viszonylag keveset foglalkozott az amerikai elnökválasztással. Pont úgy nem, mint ahogyan sokan nem foglalkoznak a márkaépítés valódi lényegével. Márpedig ezt a kijelentést Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje tette több, mint 10 évvel ezelőtt. Mondott még lényegét tekintve hasonlót: ″egy régi halat be lehet csavarni egy változás feliratú papírdarabba, annak nyolc év után úgy is bűze lesz″.

Szóval ilyeneket mondott, márpedig arrafelé igencsak értenek a márkaépítéshez és a márkaromboláshoz is. A nagy kérdés, hogy miért mondta ezeket. Mert versenyben volt! És a versenyt meg kell nyerni, ahhoz pedig nem elég a máz, nem elég a rúzs! Aki igazán márkát akar építeni, annak nem elég a látványos szlogen és nem elég a drága kampány. Építkezni csak valódi értékekre lehet!

Szomorúan látom, hogy a legtöbb esetben a napi sales, az excell táblák kényszere, az egyéni pozíciós érdekek felülírják az értékalapú, stratégiai gondolkodást így a legtöbb esetben valóban nem márkaépítés, hanem márkarombolás történik. A nagy multikat még tovább viszi a lendület, a hazai kicsik jelentős része meg nem érti, mennyit is jelent a márka értéke. Hogyan is értenék, amikor a befektetés és érték alatt még mindig a fizikailag megvásárolható, kézzel megfogható javakat értik. Régi meggyőződésem, hogy rengeteg tudás és lehetőség bújik meg a magyar vállalatokban és vállalkozásokban, de csak megbújik, ezért az egyik legnagyobb deficit, az egyik legnagyobb gát Magyarország gazdasági fejlődésében az erős és értékes magyar márkák hiánya.

A helyzet, a verseny pedig egyre keményebb, miután a termékek már szinte nagyjából egyformák, ezért egyre fontosabb az, hogy mit képviselünk a világban. Azt pedig, hogy egy vállalat, egy márka hogyan működik, mit üzen magáról, azt a benne dolgozó személyek testesítik meg. Márkatanácsadás során mindenhol, mindig felteszem a kérdést: Mitől más ez a márka? A válasz egyszerű. Mert olyan, mint mi vagyunk, hiszen az igazi „leader” és a „flow” az üzleti siker fontos összetevői, tehát a „flow” az bennünk, emberekben van. Az mi magunk vagyunk.

Itt az ideje, hogy mindenki megértse, hogy ma már nem lehet csak a forintokkal versenyezni, már régen nem termékek, hanem márkák versenyeznek. Bízom benne, hogy a Brand Hungary megszólalói szektorfüggetlenül hatékonyan segítenek a márkázás valódi lényegének, annak az irányító szemléletnek a megértésében, amivel igazán sikeressé tehetünk ma és holnap is egy márkát. Én biztosan flow-ban leszek!

Szerző: Kőszegi András (ONBRANDS)

A szakemberrel a Media Hungary konferencián a BrandHungary szekcióban találkozhatnak kerekasztalok, szakmai beszélgetések vezetőjeként.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!