Talán nem annyira meglepő, hogy 20 évvel ezelőtt kissé más témák és problémák foglalkoztatták az első Media Hungary konferencia résztvevőit, de a változás nagyságrendje elképesztő! Az akkor elfogadás előtt álló, ám az azóta már idejétmúlt „új” médiatörvény helyett most kevesebb szó esett a szabályozásról, sokkal inkább a piac, az értékesítés és a tartalom szakmai fogásai körül forgott az öt teremben, két napon át, több száz előadóval és mintegy másfél ezer vendéggel büszkélkedő hatalmas eseménysorozaton előbukkanó témák nagyobb része.
Az igen erős szakmai tartalom mellett az esti Péterfy Bori koncert és az azt követő, hajnalig tartó zenés-táncos és beszélgetős buli, jócskán oldotta a hangulatot.
A komoly témák mellett remekül lazították a hangulatot az olyan beszélgetések, mint amilyet például a női szerepekről, a média és a nők kapcsolatáról folytatott Müller Péter író és Szily Nóra. Bár itt szikár számok egyáltalán nem hangzottak el, mégis, igen fontos gondolatokat kaphatott a termet csurig töltő szakmai közönség például arról, hogyan érdemes női vezetőként működni, vagy éppen női célcsoportokra fókuszáló tartalmat előállítani, promótálni. De megtudhattuk azt is, hogy a férfiak akár strandpapucsban is elkelnek, míg a nőknek rengeteget kell foglalkozniuk külsejükkel, hogy jó benyomást keltsenek, és így is számtalan hasonló kaliberű versenytársuk akad. De Müller szerint a klasszikus nemi szerepek is változóban vannak: a férfiak nőiesednek, a nők pedig egyre inkább férfiasodnak.
A Netflix a jövő
Eközben egy másik teremben azt tudhattuk meg, hogy nem csak visszavonhatatlanul digitalizálódott, sőt online-ra váltott a médiaszakma, hanem a trend immár a televíziós piacot is minden kétséget kizáróan utolérte. Chris Dziadul, a neves Broadband TV News piackutató vállalat Kelet- és Közép Európára szakosodott elemzési igazgatója elmondta, hogy a legnagyobb online videotéka, a Netflix a 2013-as 2,4 milliárd dollárt követően 2014-ben már 3,2 milliárd dollárért (közel 900 milliárd forintért!) vásárolt, illetve – kisebb részben – állított elő maga, tartalmakat. Ez utóbbi összeggel pedig nem csak a HBO-t, a Discovery-t, vagy a Pro7Sat1-t előzte le az amerikai startup, hanem magát a legendás BBC-t is, amely „mindössze” 3 milliárd dollárt fordított tavaly a hatalmas tartalomsilóban műsorgyártásra.
Az online műsorszórás (streaming) persze nem légvárakat épít. Chris Dziadul idézett egy friss Broadband TV News felmérést, mely szerint Londonban napi átlagban 12(!) órát töltenek netre kapcsolva az emberek, míg Nagy-Britannia vidéki területein is 9 órát tesz ki ez az idő! És mint tudjuk a netes adatforgalomnak lassan a felét a videótartalmak adják. Sőt, a brit fővárosban ma az emberek 55 (!) százaléka néz rendszeresen online nagy felbontású tévéadásokat.
Nő az OTT ereje
A kelet-közép-európai régióra kitérve a brit szakértő úgy vélte, hogy a Netflix magyar megjelenésének nem lesz túl nagy hatása. Már csak azért sem, mert az OTT szolgáltatók, azaz a netes „tévéadók és videotárak” piaca mifelénk igen zsúfolt, különösen, ha a összevetjük a régió más országaival. Ráadásul a Netflixnek drágán szinkronizálható videókkal egy igen érett és még ma is árversenyben lévő kábeltévé piacra kell(ene) betörnie.
A Netflix Magyarországon erős piaccal találkozik majd. Alátámasztja ezt az is, hogy Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója, Kápolnai András elárulta: rövidesen 12-15-re bővülhet a MindigTV teljesen ingyenesen fogható digitális adásainak száma. (Broadband TV News szerint egyébként a régióban – lakosságarányosan – az egyik legmagasabb penetrációt érte el a MindigTV.) Kápolnai szerint így a bővülés azt jelenti majd, hogy ez a nagyobb ingyenes csomag és az online elérhető OTT tartalmak együtt már egyenesen nélkülözhetővé teszik a ma még kvázi standardnak tekinthető földfelszíni kábeles előfizetéseket. Ez Antenna Hungária Zrt. vezetője szerint tovább erősíti az ügyfélmegtartási akciókat a kábelcégeknél.
Számolni kell velük
A MindigTV Extra révén az Antenna Hungária (AH) közel 120 ezer előfizetővel ötödik a „kábeltévés” piacon, a digitális földfelszíni platformot pedig összesen 750-800 ezer háztartás használja elsődleges tévézési lehetőségkén. Ezzel az AH a kábelcégeknek is jelentős versenyt támaszt. Ráadásul a mobil eszközökön is erős a jelenlétük: például a Forma 1 versenyek többszöri, ingyenes közvetítése is hozzájárult ahhoz, hogy egymillióan töltsék le a MindigTV applikációt. A rengeteg letöltés edukációs célokat is szolgált: tömegek tanulhatták meg: menet közben is lehetséges telefonról követni a legfontosabb eseményeket, így például egy sportversenyt, egy tehetségkutató műsort, vagy akár a pénzügyi információkat, méghozzá videós formában.
Mihók Attila, a Mediaworks-től kissé másként látta a helyzetet. Szerinte a kábeltévé előfizetés az emberek fejében rezsiköltségnek számít, így kábeltévés tömegek lemorzsolódása szerinte rövid távon nem reális. Igaz a rezsiköltségként tekintett kábeldíj egyúttal azt is jelenti, hogy ezek emelésére (különösen a rezsicsökkentések idején) nagyon minimális a lehetőség, ami a televíziókat kihívások elé állítja. Még akkor is, ha a tévés reklámpiac az utóbbi hónapokban, sőt az elmúlt évhez képest is jól teljesített, mintegy 10 százalékkal bővült.
Halaska Gábor
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!