Kultúra és tudás átadható a TikTok segítségével? - Interjú Varga Vencellel

Kultúra és tudás átadható a TikTok segítségével? - Interjú Varga Vencellel
Varga Vencel, irodalmat népszerűsítő TikToker az Internet Hungary konferencián tartott előadásában elmondta, hogy egy Z generációs gyerek átlagosan 3 és fél percet tud odafigyelni az iskolai előadásra. Meglátása szerint elengedhetetlenül fontos, hogy olyan impulzusok és ingerek érjék a gyerekeket egy ingerszegény témában is, ami felkelti az érdeklődésüket. A TikTok segítségével minderre lehetőség nyílik.

Milyen korosztály követ téged a TikTokon?
Szerintem a követőimet nehéz behatárolni. Talán a 16-22-es korosztály legjellemzőbb, de természetesen ennél sokkal idősebb arcokkal is találkoztam, akik nagyon szimpatikusak voltak, mindig jókat beszélgetünk.

Miért éppen a TikTok segítségével próbálod elérni és edukálni a fiatalokat?
Nem kizárólag a Tiktok segítségével, sőt, talán azzal dolgozom a legkevésbé szívesen. De a Tiktokot az impulzusok világának tartom, így nyilván könnyebb gyors hatást elérni. Ha azt nevezzük meg célnak, hogy a fiatalok nyissanak az irodalom, a politika vagy bármilyen kötelező tananyag irányába, akkor a Tiktok a legegyszerűbb platform erre.

Mit gondolsz, miben rejlik a csatornád erőssége?
A csatornám erőssége annyiban rejlik, hogy nem fél autentikusnak, eggyel kevésbé mázosabbnak lenni. Működik az, hogy egy stabil követőtábor pulzál a videókkal együtt. Nincs teljesítménykényszer abban, amit csinálok, legalábbis a saját csatornámon nincs. Illetve, ami kiemelten fontos, hogy nagyon kevés hirdetést vállalok csak el, ezzel hiteles tudok maradni.

Miért tartod fontosnak hogy a különféle középiskolai tananyagok (írók, versek, történelmi szereplők stb.) eljussanak a fiatalokhoz?
Ez szerintem alapműveltségi kérdés, amit sokáig gyűlöltem én is, ugyanakkor nem jön később rosszul az, ha eggyel műveltebbnek tűnünk mások előtt. ☺

Szerinted a kultúra ismerete milyen szerepet játszik a fiatalok életében a jövőt tekintve?
Úgy gondolom, hogy javában meghatározza a társadalmat a kulturális beágyazottság, de ebből könnyen tudnék politikai témát szerkeszteni, amit meg nem szeretnék. Az olvasottság, kulturális érdeklődés szerintem kulcsfontosságú kérdés bármilyen mikro-vagy makro társadalom jövőjét tekintve.

Mit gondolsz, a fiatalok mit várnak el napjainkban az oktatástól?
Szerintem azt, amit bármitől az életben: hogy lekösse őket. Nyilván fura belegondolni ebbe, de fontos az, hogy legyen az iskolába járásnak valamilyen szintű élménye – ez pedig elsősorban a tantermen belül történjen.

Nem tartasz attól, hogy ha a videóid alapján ismerik meg a tananyagot, akkor nem szereznek valódi, mély tudást?
Nem. Nincs felelősségem a magyar közoktatásban, mivel nem is vállaltam semmi olyan terhet magamra, amivel tartoznék ezzel bárkinek is. Én azért csinálom, mert szerintem hasznos, szerintem egyedi, szórakoztató. Plusz feltenném azt a kérdést, hogy „ellenkező esetben tartok-e attól, hogy majd a gyerekem később nem tanul sokat az iskolában?” – mert attól kifejezetten igen.

Ténylegesen használható egy ilyen közösségi média felület oktatási célra?
Minden használható ilyen célra. Receptet is szerzek az internetről, rossz esetben még drogot is tudnék venni a social medián keresztül. Nem hiszem, hogy az oktatás tüzes lángokba borítaná az összes wifi-routert a világon, ennyire nem rossz a helyzet.

Milyen szerepet tulajdonítasz magadnak a Z generáció életében?
Nincs szerepem a Z Generáció életében. Nem tartom magam influencernek. Sokkal inkább tartom magam egy művészetet kedvelő embernek, aki az öncélú magamutogatását művészetbe burkolva adja elő, hiszen a 21. században az internetfelhasználók 99%-a valahogyan látszani szeretne. Annak, hogy én valakinek hasznos információkat adok, és szórakoztató perceket okozok, természetesen örülök, hiszen a célom az, hogy a fecsegést az interneten felváltsák a valódi, tartalmas videók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szuchy Brigitta

Az írás, a szavak formálása, gondolatok és érzések átadása gyermekkorom óta a szenvedélyem. Tanulmányaimat éppen ezért Kommunikáció és médiatudomány szakirányon végeztem a Szent István Egyetemen (BA) …