Norbi ezer dolláros posztja az új herevasalás

Norbi ezer dolláros posztja az új herevasalás
Az megvolt, hogy Schobert “Ezerdollár” Norbi álhülye posztjával úgy felizgatta a magyar szósöl ökoszisztémát, mint gyöngytyúk a takonyra? Mi ez, ha nem a legszebb gerilla a herevasalás óta? „Erre a posztra most költök Nálad ezer dollárt, hogy legalább azok elolvashassák, akik figyelméért már megdolgoztam és fizettem Neked. Tisztelettel: Schobert Norbert”

Ezzel zárta a híres pulitulajdonosnak írott édesbús sorait Norbi, aki vagy elköltötte az ominózus 1000 dollárt vagy nem, de a 8001 lájk, 424 komment és 524 megosztás mellett akkora port vert fel a közösségi szcénában, mint Berki “Herevasalás” Krisztián óta senki. 300ezer forintért ekkora gerillakampányt durrantani, “pestiesen szólva” (itt most egy bennyhilles kacsintást helyeztünk el) nem semmi.

Nem látok bele Norbi fejébe, símán lehet, hogy nem álhülye, hanem a duzzogása teljesen őszinte. Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy az önjelölt és a szakmailag már bizonyított közösségi médiaszakemberek egy platformra kerülve, sőt mi több, felkapaszkodva a farvízre, milyen alapon osztják az észt Norbinak, aki akkorát hasított kvázi fillérekből, aminek az Agassinak kifizetett sokmilliós gázsival elért felhajtás a közelébe sem ér. Kicsit sikerült most ROI-t optimalizálni, asszem.

Az Update-fogyasztókat láthatóan nem érdeklik a Facebook üzleti kommunikációs célú felhasználásának gyakorlati elvei és terminus technicusai, és ahogy oly sokan közülünk, a büdös életben nem olvastak el egyetlenegy iTunes vagy Windows felhasználói szerződést sem. Az sem meglepetés, hogy az alacsony szénhidráttartalom világán kívül is nyitott fülekre talált a Zuckerberget szolidan felelősségre vonó, lazán populista poszt. Lássuk be, ez a Facebook nem az a Facebook, aminek mondjuk másfél éve ismertük, és ez sokaknak piszkálja a csőrét.

Index-, Velvet-, Hír24-, 444-, HVG-cikkek, kioktatás apróbetűből, páros konferenciabelépő, szimpla, durva és összekacsintós fikázás, szimpátia és együttharc, volt itt minden az elmúlt napokban. Csak annak a mérlegét nem láttam sehol megvonva, hogy elköltött pénzre vetítve mekkora médiahozadéka volt a Norbi-posztnak. És most ne arról beszéljünk, hogy aki eddig is kommunikációs münchausennek tartotta Norbit, annak ezek után még rosszabb véleménye van róla. Azok még úgysem vettek az életben soha update szaloncukrot…

Az Evolution konferencia programja pdf. formátumban innen lehet letölteni: klikk

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Somló Iván

Öt év reklámügynökségi tapasztalattal a háta mögött váltott marketing oldalra. Első projektjeként vett részt az Animax tévécsatorna díjnyertes bevezető kampányában. Később a teljes csatorna portfólió …