MOL: jönnek az e-kutak – interjú Orosz Andással

MOL: jönnek az e-kutak – interjú Orosz Andással
Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője szerint a közeljövőt még a fosszilis üzemanyagok határozzák meg, de már most fel kell készülni az újfajta mobilitás megjelenésére.

(Ez az interjúnk a 2016-os Internet Hungary konferencia előtt készült.)

– Lesz még szükség töltőállomásra néhány évtized múlva, ha már nem kell benzint tankolnunk?
– Elképesztő technológiai változás zajlik a mobilitás területén, az Audi nemrég jelentette be, hogy tíz év múlva már minden negyedik autójuk tisztán elektromos hajtású lesz. Eközben a Google és más cégek is sok millió kilométert tettek meg önvezető autóikkal. Ezekre a változásra az autózáshoz kapcsolódó teljes iparágnak fel kell készülnie, így az üzemanyag kiskereskedelemnek is. A jövőben teljesen másképp fogjuk tankolni a járműveinket, mint most. Utazni azonban ugyanúgy fogunk, egyes prognózisok szerint még többet is. Az emberek a jövőben is szeretnének utazás közben megállni, pihenni, felfrissülni, enni, inni vagy éppen mosdóba menni, ezeket az igényeket pedig ki kell szolgálni.

– Milyen új igények merülhetnek fel?
– Egy hosszú úton az autóban már ma is sokan filmeket vagy játékokat töltenek le a gyerekeknek a tabletre. A fizikális szolgáltatások mellett egyre inkább digitális szolgáltatásokra lesz igény. Az alapvető fogyasztói igény ugyanaz: a gyermekek lefoglalása az úton, de nem plüss állat lesz az ehhez szükséges termék, hanem egy digitális szolgáltatás. És persze nem szabad elfelejteni: minden szolgáltatás releváns lesz, ami minőségi időt spórol az embereknek. Egy biztos: a töltőállomások vannak és lesznek az út mentén, amin nap mint nap közlekedünk, amik mellett elmegyünk és ami a legkényelmesebben megközelíthető. Ez egy olyan érték, ami bármilyen szolgáltatás kapcsán fennáll.

– A benzinkutakon éttermek, szupermarketek, dohányboltok nyílnak. A trendek szerint egyre inkább mini plázákká válnak a töltőállomások, ahogy az európai vasútállomások estében láthatjuk?

– A benzinkút már mai is egyre inkább egy olyan szolgáltatási pont, ami hogyha úton vagyunk, a számunkra releváns termékeket és szolgáltatásokat tudja biztosítani. Amikor autóval utazunk, akkor – a vasúti példához hasonlóan, szerintem még erőteljesebben – szükség van egy olyan lokációra, ahol egyre több dolog érhető el egy helyen. Ebbe bele tartozhat, hogy ha otthon üres a hűtő, egy gyors vacsorának valót meg tudjak venni, de akár itt lehet az interneten megrendelt árut átvenni, vagy itt lehet feladni a lottószelvényt. Az utazóknak itt lehet a gyermek pelenkáját kicserélni, vagy egy kávé mellett átfutni és megválaszolni az e-maileket.

Az elektromos autók

– Az elektromos autók mennyire játszanak fontos szerepet a kutakon?
– Az elektromos töltés egyre fontosabb lesz a piacon. Ma még inkább kuriózum a villanyautó, és a legtöbben nem a gazdaságosság miatt választják ezeket. De akiknek fontos az innováció, akik szeretnék a leghamarabb kipróbálni ezeknek a gépjárműveknek az élményét, akik az első között próbálnak ki új technológiákat és szeretnek trendik lenni ebben is, azoknál már megjelenik az igény az ilyen szolgáltatást nyújtó töltőállomásokra. Egyre több kedvezmény segíti az e-autók terjedését, elég nálunk is az adókedvezményekre vagy az ingyenes parkolásra gondolni. Egy Angliában élő barátom mesélte, hogy amikor e-autóra váltott, feleségének nem a teljesítményt, a nyomatékot, vagy a környezetvédelmet emelte ki, hanem azt, hogy ezzel kedvenc bevásárlóközpontjában a bejárathoz legközelebbi helyen parkolhat. Biztos vagyok benne, a töltés technológiája a gépjárművek esetében is hasonló ütemben fog fejlődni, mint a mobiltelefonok esetében. Ma még nehéz elképzelni, tíz év múlva milyen megoldások lesznek ebben is elérhetőek. Egy biztos: a vásárlók számára ez egyre gyorsabb, kényelmesebb megoldásokat jelent majd.



– A teljes autókhoz kötődő iparágnak azonban jelentősen csökkeni fog a bevétele: agy villanyautót kevesebbszer kell javítani, az áram ára a töredéke a benzinének, lehet ezt a kiesést kompenzálni?
– A következő évtizedek alapvetően a fosszilis üzemanyagokról szólnak majd, az határozza meg a töltőállomások bevételét. Ám az igaz, egyre sokrétűbb szolgáltatások lesznek elérhetőek, egyre magasabb szinten. A lényeg, a vásárló ugyanis ugyanaz marad, de igényesebb szolgáltatásokat vár el a számára releváns élethelyzetére, igényeire. A preferenciája biztos jelentősen átalakul, de egy sikeres vállalatnak minden iparágban a legfontosabb értékmérője, mennyire tud ezek előtt járni és jó megoldásokat kínálni. Biztos vagyok benne, a MOL mint márka a jövőben sokkal többet fog jelenteni a vásárlóknak, mint egy olaj- és gázipari céget. Gondoljunk csak bele: a MOL Bubi közösségi kerékpár rendszer annak is érték, aki még nem vette igénybe, mert ez egy filozófiát, az innováció és a mobilitás iránti maximális elkötelezettséget jelenti. Ez is már teljesen független a benzin értékesítésétől, és egyre több ilyen lesz. Biztos vagyok benne: a vásárlók száma, a szolgáltatások kínálata és a vásárlói interakciók gyakorisága is nőni fog. A MOL jelenleg a kitermeléstől a kiskereskedelmi értékesítésig a teljes olaj- és gázipari, petrolkémiai vertikumot lefedi, de biztos vagyok abban, hogy a jövőben a MOL a hálózatán keresztül ennél még több lesz.

– Sikeresek lehetnek ebben? Hiszen a bevásárlóközpontok, éttermek, kávézók is hasonló szerepre törnek, egy autós töltő pedig már jóval kisebb beruházást igényel, mint egy benzinkút.

– Úgy gondolom, hogy mi most is sikeresek vagyunk ebben a típusú versenyben. Ami miatt még sikeresebbek leszünk, az az, hogy az infrastruktúránk lehetőséget ad a legfontosabbra: a vevői igények teljes körű kielégítésére. Lehetőségünk van arra, hogy bátran gondolkozzunk és cselekedjünk, a technológiai innovációt pedig egy olyan lehetőségként kezeljük, ami a vásárlóinknak fog értéket teremteni – mert fenntartható módon ez a siker egyetlen és igazi útja.

A MOL, a Bubi és az innováció

– A márka mennyire képes megjelenni az üzemanyagokon túl is? Lehet a MOL sikeres más területen?
– A MOL Bubi azt mutatja, hogy a brand abszolút képes arra, hogy új értelmet nyerjen. Magyarországon a MOL egy erős és pozitív márka. A Fresh Corner-t is sikeresen vezettük be a töltőállomásokon, ez is egy jó példa arra, hogy akár új sub-brandeket is el tudunk indítani a MOL pozitív megítélésére alapozva.

– Mennyire fognak az autózáshoz kapcsolódó igények átalakulni?
– Az autózás teljes egészében alakul át: nem csak elektromosak lesznek az autók, de jó eséllyel önvezetők is. Nem holnap, de holnapután. Sőt, a ma megszokott autótulajdonlás helyett inkább mobilitási szolgáltatók lesznek. Cégek fogják az autókat bérbe adni, vagy akár automata járművekkel az embereket céljukhoz eljuttatni. Nagyobb szerepe lesz a megosztás alapú gazdaságnak, a birtoklás helyett a használat lesz fontos. Ezzel a közösségi közlekedés is teljesen átalakulhat. Nem egyes fogyasztók fogják a szervizelést, a töltést megvásárolni, hanem az üzemeltetők lesznek sok esetben ezek. A telekommunikációs szektor jól mutatja a felhasználói igények változását: minél jobb és gyorsabb szolgáltatásokra van igény, de egyszerű és kényelmes szolgáltatási és árazási struktúrával.

– Hol lehet a jövő fogyasztóit elérni, egy olyan helyhez kötött szolgáltatásnál, mint a benzinkút, mennyire lehet újszerű digitális kommunikációs megoldásokat használni?
– A MOL számára fontos az innováció, és ezt a kommunikációnkban is megjelenítjük. Nálunk is egyre fontosabb szerepet kap a digitálisvilág. Nekünk is ott kell lenni, ahol a vásárló van, és ők egyre több időt töltenek az online felületeken. De természetesen a hagyományos csatornákkal lehet ez csak igazán sikeres. A MOL értékesítésén belül is egyre nagyobb szeletet fognak a digitális szolgáltatások kihasítani. A mobilitásban egyre nagyobb szerepe van a digitális tartalmaknak: gondoljunk csak arra, míg korábban a városokban igyekeztek minél jobb térerőt kiépíteni a telekommunikációs cégek, ma már legalább ilyen fontos, hogy a fő útvonalakon is nagy sávszélességet biztosítsanak, mert az utasok nagyon is aktívan használják okostelefonjukat, tabletjüket útközben. És persze az autók is egyre több online szolgáltatást kell, hogy nyújtsanak a sofőröknek. Úgyhogy a külvilág számára egy ennyire „offline” iparág is értelmezhetetlen online nélkül. Sőt, a jövő abba az irányba mutat: ez az egyik legerősebben növekvő szegmens a digitalizáció számára.


BEMUTATKOZÁS - dr. Orosz András

– Jogász és közgazdász.
– Karrierjét a bankszektorban kezdte: közel húsz évig különböző üzleti divíziók vezetőjeként dolgozott mind vállalati mind lakossági területen.
– Hosszú évekig volt a K&H Bank marketing ügyvezető igazgatója.
– 2013 és 2016 között a Tesco országos marketing vezetőjeként dolgozott.
– 2016-tól a MOL Magyarország kiskereskedelmi területének a vezetője.

dr. Orosz András - MOL Nyrt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!