Szutor Ferenc
Adverticum
Bemutatkozás
1997-2000 között az Argo Rt.-nél, illetve az Option Kft.-nél dolgozott, mint webfejlesztő és projektvezető. 2000-2004 között a Netrix Internet Kft. társtulajdonosa, illetve projektmenedzsere, 2005-2010 között az Orgament Rendezvényszervező Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője volt.2000 óta tagja a Prím, majd az Adverticum csapatának, ahol kezdetben designerként és projektmenedzserként, később pedig az online üzletág igazgatójaként dolgozott. 2005-től kereskedelmi és ügyfélkapcsolati igazgatóként vett részt a cég életében, majd 2013-tól az Adverticum Zrt vezérigazgató-helyettese. 2013-óta az IAB Magyarország elnökségi tagja, illetve 2016 októbere óta a DataMe Kft ügyvezető igazgatói tisztségét is ellátja. Diplomát a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerzett.
Ki-kicsoda