Porkoláb Imre

Porkoláb Imre

Porkoláb Imre

MCC, Vezetőfejlesztő Kutatóintézet, igazgató

Bemutatkozás

Porkoláb Imre, PhD

A hazai katonai felsőfokú tanulmányait követően a 270 éves múlttal rendelkező Sandhurst-i Királyi Katonai Akadémián végzett, ezt követően több hazai katonai és civil egyetemen szerzett másoddiplomákat, és PhD fokozatot. Katonai karrierjét 1993-ban kezdte, hadszíntéri szolgálaton vett részt az Iraki Szabadság-hadműveletben, valamint Afganisztánban, és karrierje nagy részét a Magyar Honvédség különleges műveleti képességének megalkotásával és fejlesztésével töltötte. 2011 júliusától az USA-ban, a NATO Stratégiai Transzformációs Parancsnokságon teljesített szolgálatot, a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozott, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot. Amerikai tartózkodása alatt elvégezte a Harvard Egyetem felsővezetői tanfolyamát, illetve a Stanford Egyetem szervezeti innováció szakát.
2018 óta a Magyar Honvédség védelmi innováció terén végzett átalakító munkáját vezette a nemzeti fegyverzeti igazgató kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyetteseként.
2020 óta az MCC Vezetőképző Akadémia igazgatója.
A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán a gerillaharc és a terrorellenes hadviselés szakértője, az ehhez kapcsolódó vezetéselméletet – a hagyományostól eltérő küldetés alapú vezetést –, a V.U.C.A. környezetben sikeres változásmenedzsmentet, illetve a szervezeti átalakítás innovatív módszereit és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja, rendszeresen publikál, és előadásokat is tart a témában.
Első könyve Szolgálj, hogy vezethess! címmel 2016-ban jelent meg, második könyve, A stratégia művészete 2019 májusában, harmadik könyve pedig Vállalati Gerillák címmel 2021 decemberében látott napvilágot.

Porkoláb Imre kapcsolódó cikkei

Internet Hungary: Egyre tudatosabbak a felhasználók, de még van hova fejlődni

Internet Hungary: Egyre tudatosabbak a felhasználók, de még van hova fejlődni

2000-es évek közepe óta tapasztalható, hogy a sales tevékenységekben nagyobb figyelmet kap a fogyasztók lelke, pszichéje és viselkedése.