Kollarik Tamás

Kollarik Tamás

Kollarik Tamás

Média Tanács

Bemutatkozás

Dr. Kollarik Tamás az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában érettségizett. 1998-ban diplomázott az ELTE BTK történelem-, illetve az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán, 2004-ben jogi diplomát szerzett.
1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott főtanácsadóként, majd 2002-től nyolc éven át képviselő volt Budapest-Zugló Önkormányzatánál.
Több éven át a Budapest Film Zrt. FB tagja. Könyvkiadóként, producerként, gyártásvezetőként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt.
2010-ben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé választották, 2010 és 2012 között a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), majd 2012 és 2015 között a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ vezetője.
2010-ben az NMHH Médiatanácsának tagjává választották, 2011 óta pedig a Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra program koordinátora is egyben.