Hámori Barbara

Hámori Barbara

Hámori Barbara

Scripted Productions

Bemutatkozás

1996-ban végzett az ELTE Bölcsésztudományi Kar magyar-média szakán. Járt egy évet Brightonban és New Yorkban is kommunikáció szakra, majd 1997-ben a az RTL KLUB Fókusz című műsorában kezdett dolgozni előbb riporterként, majd felelős szerkesztőként. 2001-ben váltott: kipróbálta a képernyő másik oldalát is, az M1 csatornán vezette az Ismeretlen Ismerősök című közéleti portréműsort, ahol több, mint 50 híresség egy-egy napját mutatta be. 2002-ben a TV2-ben kapott új lehetőséget, előbb a Claudia Show főszerkesztője, majd a Big Brother VIP producer lett. 2003-ban az MTG hívására vállalta el a Viasat3 programigazgatói feladatait, ahol 2009-ig dolgozott ebben a minőségben, majd később regionális programigazgatói feladatokat is kapott: az MTG csatornák közül Szlovénia, Bulgária és Csehország szakmai felügyelete is hozzá tartozott. 2010-ben a Magyar Telekom új csatornaindításainak megvalósítására kérték fel: útjára indította a LifeNetwork és OzoneNetwork című tematikus adókat, és a life.hu webes felületet. 2012-ben a Paprika Latino műsorgyártó céghez igazolt.
2014-től-2020-ig a ContentLab & Factory fejlesztési igazgatója, a cég szakmai vezetőjeként olyan műsorok kerültek ki a keze közül, mint a Mi kis falunk, a Korhatáros szerelem, a 200 első randi vagy a Drága örökösök, mely utóbbinak showrunnere, vezető írója és rendezője is volt.

2020-tól önálló cégével, a Scripted Productions színeiben már önállóan lép ki a piacra, első megrendelésén, egy új napi fikciós sorozat előkészítésén jelenleg is dolgozik az RTL Magyarország megbízásából.