Keresett szöveg: "tévé"

Az AI jelenti a legnagyobb fenyegetést az e-kereskedelemre

Az, hogy az AI apokalipszis lovasai végig vágtatnak-e a horizonton, ma még kérdés. De, hogy a falra festésük remekül megy, annyi szent.

MI= minőségi ugrás a minőségellenőrzésben

A cégek egyre nagyobb arányban helyezik át a fókuszt a mennyiségről a minőségre a szoftverek esetében is. Ehhez viszont hatékony minőségellenőrzési folyamatokra van szükség, amiben meghatározó segítséget jelentenek az olyan fejlett technológiák, mint például az automatizálás és a mesterséges intelligencia. A Micro Focus támogatásával készült friss kutatás szerint a cégek 74 százaléka aktívan használja a mesterséges intelligenciát a tesztelési folyamatok optimalizálásához. Az adatvédelemmel, megbízhatósággal és a szabályozásokkal kapcsolatos aggályok miatt azonban érdemes olyan, vállalati felhasználásra szánt MI-megoldásokat alkalmazni, amelyek fejlesztése során kiemelt figyelmet fordítanak az ilyen jellegű problémák kiküszöbölésére.

A Samsung új, 3D-s térképnézet funkciója a SmartThingsen és a mesterséges intelligencián alapszik

A Samsung bevezeti új, 3D-s térképnézet funkcióját, amelyet először a CES 2024 kiállításon mutatott be. A 3D-s térkép nézet mostantól minden olyan országban elérhető, ahol a felhasználók hozzáférnek a SmartThings ökoszisztémához.

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. A fenntarthatóság és az energiahatékonyság javításától kezdve – a kereslet gyors növekedésének kezelésével egyidejűleg – egészen a szabályozási változásoknak való hatékony megfelelésig elmondható, hogy a 2024-es események messze nem a szokásos módon zajlanak majd a szektorban. A lehetséges kihívásokat Fehér Tamás, az Eaton Magyaroszág szakértője foglalta össze.

A MITTE újítja meg a Hagyományok Háza arculatát

A Hagyományok Háza a nemzeti és Kárpát-medencei kultúra értékeit közvetítő kiemelt intézményként arculatának megújítására meghívásos pályázatot hirdetett. Az intézet és annak alintézményeihez kapcsolódó értékeket megjelenítő arculati rendszer tervezését a MITTE Communications nyerte el.

Innováció és vállalatépítés: a Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen

Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra elnevezésű rendezvényének. A cég Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, az intézmény fontos ipari partnere. A topmenedzser saját életútja mellett az innovációról, egy ötlet termékké válásáról és egy vállalkozás sikerre vezetéséről is beszélt.

5+1 váratlan helyzet, amikor segíthet egy jó lakásbiztosítás

Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül – költségmentesen felmondják meglévő lakásbiztosítási szerződésüket egy kedvezőbb konstrukció reményében.

„Az oktatás az egyik legfontosabb eszközünk a jövő generációinak támogatásában”

Mindenkinek akad az életében olyan helyzet, amikor meggyűlik a baja a matematikával, bosszús pillanatokat okozva. Az iskolapadban ezek az érzések hatványozottan érvényesülnek, főleg egy feszültséggel teli időszakban a gimnáziumi felvételi vagy az érettségi előtt. Vannak azonban olyan módszerek, amelyekkel megkönnyíthető, sőt akár meg is szerettethető a diákokkal a “matekos mumus”. Gódor Zolával, a Rapid Matek egyik alapítójával beszélgettem.

Hatalmas áttörés az Alzheimer-szűrésben: új vérvizsgálattal tünetmentes szakaszban felismerik a betegséget

Kelet-Közép-Európában egyedülálló, hogy elsőként Magyarországon van lehetőség az Alzheimer-kór korai diagnózisára egy olyan szűrővizsgálatnak köszönhetően, amely a vérből képes kimutatni a betegségben felszaporodó kóros fehérjéket. A rákdiagnosztikában is élenjáró, innovatív magyar egészségügyi cég, a Pozitron Medical Diagnosztika Központ kognitív tesztsorozattal kombinált vérvizsgálatával már a tünetmentesség idején, 10-15 évvel a panaszok megjelenése előtt kimutatható a betegség. Fontos tudni, hogy a korai felismerés növeli a kezelések hatékonyságát, az életminőséget jelentősen képes javítani, és nem utolsósorban az egészségügyi ellátó rendszer terheit is csökkenti. De nézzük, mit mondanak erről a forradalmian új vizsgálatról a téma szakértői!

A kihívások közepette is még mindig a bootcamp-es junior fejlesztőké a jövő

Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már túllennének a fénykorukon. Sőt!

2/681