Keresett szöveg: "karrier"

Megérkezett a századik gyakornok a Schneider Electrichez

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric gyakornoki programja, 2024. december elején elérte a százat a vállalatnál dolgozó gyakornokok száma. A cég a műszaki mellett még számos területen kínál lehetőséget a fiatalok számára, hiszen többek között az ellátási láncokért felelős csapat tagjaként, illetve a fenntarthatósági tanácsadási részlegnél is dolgoznak gyakornokok.

Ki lesz a média megválasztott császára?

A tartalom a király, a tartalomterjesztés a királynő, de az lesz a média császára aki annyira tud hatni a közönségére, hogy ők a távirányítójukkal és rendszeres visszatérésükkel meg is válasszák. Mára a médiafogyasztók egyértelműen átvették a hatalmat, tetteikkel, távirányítójuk nyomkodásával. Ehhez pedig az analóg tér mellett az interaktivitásra is alkalmas digitális teret is uralni kell! A megválasztott média-császár pedig az, aki a legtöbb emberre tud hatni!
Ezúttal Bodócsi Erikával beszélgettem, aki a TV2 Médiacsoport tartalomterjesztési igazgatója, és az IKO International Distribution Kft. ügyvezetője.


Együttműködés az SAP Hungary és a Pécsi Tudományegyetem között

Együttműködési megállapodást kötött az SAP Hungary és a Pécsi Tudományegyetem. A világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerének használatát és fejlesztését évek óta oktatják az egyetem hallgatóinak, a mostani együttműködéssel új szakterületeknek, kutatás-fejlesztési és innovációs közös projekteknek is utat nyitnak.

Már javában zajlik a beiratkozás a Logiscool második félévi kurzusaira!

A digitális világ rohamos fejlődése és a mesterséges intelligencia térnyerése miatt elengedhetetlen, hogy a gyerekek már korán megismerkedjenek a digitális írástudás alapjaival és fokozatosan fejlesszék képességeiket. Minél korábban, annál jobb! – vallja a Logiscool, a gyermekek digitális írástudás és programozás oktatásának nemzetközi szakértője. A februárban induló alapozó kurzusokra az első osztály második félévét megkezdő 7 éveseket is várják, illetve minden 7-18 éves fiatalt, aki bele szeretne merülni a digitális világ csodáiba. A Logiscool, a magyar alapítású, többszörös díjnyertes nemzetközi programozó iskola, ahol a kurzusok féléves rendszerben indulnak, izgalmas tanulási lehetőségeket kínál minden gyermek számára. A februárban kezdődő kurzusokra már elindult a beiratkozás! Ne maradjatok le – tegyetek egy lépést előre a digitális világban!

Kreativitás, tehetséggondozás, fenntarthatóság – így fejlődött régiós divatközponttá Budapest

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által életre hívott Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) folyamatos fejlődése révén mára a közép-európai divat egyik legrangosabb divateseményévé vált.

Új ügyvezető lép az iCentre élére

Gyarmati Csaba veszi át az iCentre ügyvezetői feladatait 2025. január 20-tól. Új pozíciójában, az Apple termékek kereskedelmében nagy tapasztalattal rendelkező vezető feladatai közé tartozik a vállalat növekedésének támogatása, a prémium ügyfélélmény biztosítása és a kis- és középvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálása.

Drónszolgáltatásokat nyújtó vállalkozással erősítette meg kapcsolatát a Széchenyi István Egyetem

Évek óta meglévő partnerséget erősített meg a Széchenyi István Egyetem és a komplex távérzékelési szolgáltatásokat nyújtó Drónkuckó január 15-én. A dróntechnológiai képzéseket, hallgatói tudományos munkák támogatását és nemzetközi pályázatokat érintő együttműködési megállapodást az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vezetése és a cég képviselői az intézményhez tartozó Smart Farm tangazdaságban írták alá.

„Valakinek majdcsak briefelnie kell a Chat GPT-t is”

Interjú Pataky Piroskával, az MBH Bank marketingigazgatójával.

Új ügyvezető igazgató a rácalmási Hankook üzem élén

2024. december 1-ével Lim Ho Taek tölti be rácalmási Hankook Tire gyár ügyvezető igazgatói pozícióját. A tapasztalt szakember Kim Hyung Yun-t váltja a vezetői székben, aki nyugdíjba vonult.

Meddig tart a siker? Biztos bukás a sportkarrier után?

Egyre több szó esik a sportolók felkészültségéről – nemcsak a pályán, hanem azon túl is. Az élsportolók pályafutása ugyanis általában rövid, és hiába keresnek sokan kiemelkedő anyagi javakat, a karrier vége után gyakran komoly kihívásokkal találják szembe magukat. A rutin eltűnik, a versenyzés izgalma tovaszáll, és ha valaki nem készült fel időben, az anyagi stabilitás is meginoghat.

1/135