Keresett szöveg: "home office"

A béren kívüli juttatásokra szánt összeget a cégek negyede emeli

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült ki a Profession.hu több mint 500 cég bevonásával végzett kutatásából.

A munkahelyi okostelefon felpörgetheti az üzletét, és még a dolgozói jóllétéért is tehet

Mivel egyre nagyobb teret hódít a home office és a hibrid munkavégzés, a munkavállalók számára egyre fontosabb kérdéssé vált a munkahelyi és a magán célra használt IT-eszközök elkülönítése. A Motorola a dolgozói vélemények, aggályok feltérképezésére kutatást végzett, amelynek eredményeképp megállapították, hogy a munkavállalók számára az jelentené a biztonságos megoldást, ha a vállalati számítógép mellett, dedikált munkahelyi okostelefont is biztosítana számukra a cégük.

Az LG új 4K okosmonitora beépítve kínálja a Netflixet, a Google Calendart és a Twitchet

Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView okosmonitort úgy tervezték meg, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben tulajdonképpen egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. Aki most előrendeli az okosmonitort, 20% kedvezményt kap az LG webáruházában.

5+1 váratlan helyzet, amikor segíthet egy jó lakásbiztosítás

Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül – költségmentesen felmondják meglévő lakásbiztosítási szerződésüket egy kedvezőbb konstrukció reményében.

Megosztott céges biciklik és mini irodák a munkahelyeken – ez lehet a jövő?

Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen kezelhető digitális rendszerek. Újabban pedig már egy céges autót is több munkavállaló használ, és lassan a közösen használható elektromos biciklik és rollerek is betörnek a piacra. De hogyan lehet ennyi megosztott eszközt, helyiséget és rendszert hatékonyan összefogni, és mi jöhet még a jövőben? A TOPdesk Magyarország most összegyűjtötte, milyen területekre érdemes odafigyelnünk.

Munkaerőpiac: sosem látott aktivitási arány a nők körében

Tavaly a 3,13 millió munkavállalási korú nő közül 2,27 milliónyian voltak jelen a munkaerőpiacon, ami a valaha tapasztalt legnagyobb, 72,4 százalékos aktivitási arányt jelent a körükben. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 524 ezer forint volt, ami több mint 15 százalékkal marad el a férfiak 620 ezer forintos értékétől – derül ki a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató társaságnak a nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzéséből.

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben javarészt kötelező munkarend lett, mára pedig egyre inkább a modern munkavégzés szimbólumává vált hazánkban is. Mégis, míg az EU-ban átlagosan 22 százalék dolgozik otthonról vagy hibrid munkakörülmények között, itthon ez az arány mindössze tíz százalék.

Négynapos nyári munkarend a PwC-nél

A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt.

Kihirdették Az Év Irodája verseny shortlisteseit. A kényelem és a közösség az irodába csábítja a dolgozókat!

A szervezők 2023-ban tizennegyedik alkalommal hirdették meg Az Év Irodája versenyt, amelyre összesen 185 pályázat érkezett. Most a szakmai zsűri összeállította a legígéretesebb jelöltek listáját az irodák és a közösségi terek kategóriákban, hogy közülük kiválassza majd a díjazottakat. Idén az irodapiacon továbbra is a hibrid munkahely optimalizálása zajlik, a home office nagyjából heti 2-3 napot vesz igénybe, miközben a kényelem, a fenntarthatóság és az élményszerűség került a fókuszba, hogy a munkatársak minél több időt töltsenek a munkahelyükön. Az Év Irodája győzteseit és helyezettjeit a Várkert Bazárban hirdetik ki április 4-én egy nagyszabású díjátadó gála keretében, ahol szakmai kiállítások és konferenciaprogramok várják az üzleti és HR döntéshozókat.

Milliókat csalhatnak ki a cégektől kiberbűnözők a munkavállalókon keresztül

Az elmúlt években az online banki csalások egyre kifinomultabbá váltak. A digitalizáció számos területen egyszerűbbé és gyorsabbá tette az ügyintézést, aminek előnyei mellett sajnos a hátrányait is gyakran megtapasztalhatják a gyanútlan felhasználók. A magánszemélyeket ért internetes banki átverésekről sokat lehet hallani és a pénzintézetek is igyekeznek edukálni a fogyasztókat. Azonban nagyon fontos, hogy a vállalkozások is részt vegyenek ebben a felzárkózásban, hiszen a banki visszaélések a cégeket is ugyanúgy érintik, mint a magánszemélyeket. Sőt, az anyagiak mellett a hírnevét is kockáztatja az a vállalkozás, ami nem fektet kellő figyelmet arra, hogy felkészítse munkatársait a csalók módszereinek felismerésére és kivédésére.

1/34