A márkák szerepe jelentősen átalakul az AI világában, amit a fiataloknál már most is meg lehet figyelni. Új stratégiára lesz szüksége a márkáknak, hogy relevánsak maradjanak – derül ki Szabó Edinával, az OMG Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával készült interjúnkból.
Annak ellenére, hogy egyre többen használnak hirdetésblokkolókat és kifinomult biztonsági szoftvereket, a hirdetéseken keresztül terjedő rosszindulatú szoftverek még mindig nagy problémát jelentenek az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint — különösen, ha azok legitim webhelyek hirdetéseiként jelennek meg. Árulkodó adat, hogy 2023-ban a Google több mint 1 milliárd hirdetést blokkolt vagy távolított el, amelyek között számos rosszindulatú programokat népszerűsítő reklám is volt.
Január 31-én rendezik meg az Uránia Moziban az első budapesti Üzbég Filmfesztivált, amely az ázsiai ország elmúlt éveinek sikerfilmjeiből nyújt válogatást. A programban öt, magyar felirattal megtekinthető filmalkotás kapott helyett, amelyek közül négy egyedi módon mutatja be az üzbégek életét, múltját, jelenét, illetve a szeretet, az áldozathozatal, a gondviselés egyetemes témáit. Ezek mellett nekünk magyaroknak szóló kuriózumként lesz megtekinthető a Vámbéry Ármin alakját megidéző üzbég dokumentumfilm is.
Az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások terén globálisan elismert Konecta január végén bemutatta a Katalyst 2028 névre keresztelt három éves átalakítási tervét, amely az új vezérigazgató, Nourdine Bihmane irányítása alatt fog megvalósulni.
A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) bejelenti szervezeti struktúrájának megújítását, amely tovább erősíti a magyar digitális kereskedelem fejlődésének támogatását. Az átalakulás célja, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra, elősegítse a hazai szereplők megerősödését és az exporttevékenység fellendülését.
Az Egyesült Államokban történt TikTok-betiltás intő jel a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) számára, különösen annak fényében, hogy a videóalapú közösségi média platform 2024-ben bekerült a tíz legnépszerűbb marketingeszköz közé. Az esetleges betiltás súlyos következményekkel járhat, hiszen számos hazai kisvállalkozás mindent erre az egy lapra tett fel.
Bejelentette a Redmi Note 14 széria Magyarországra történő bevezetését a Xiaomi Corporation a CEE & Nordics régiós eseményén Prágában. Az új sorozat öt eszközt tartalmaz és teljes körű fejlesztésekkel, nagy felbontású AI kamerarendszerrel és kiemelkedő tartóssággal érkezik, hogy csúcsminőségű funkciókat és lenyűgöző élményt kínáljon egy szélesebb közönség számára.
A HONOR Magic7 Lite után a HONOR Magic7 Pro is elérhető lesz Magyarországon - jelentette be a szlovéniai Bledben egy sajtótájékoztatón a HONOR. A HONOR elkötelezett amellett, hogy tökéletes mesterséges intelligenciával erősített telefonélményt kínáljon, így olyan élvonalbeli AI képességeket nyújt az új készülékkel, amelyek forradalmasítják a fényképezést, javítják a kijelző minőségét és kivételes hardveres teljesítményt eredményeznek. A HONOR Magic7 Pro-ra előre telepítve lesz a Google Gemini alkalmazás. Ez a Google AI asszisztens segíthet a felhasználóknak rengeteg mindenben, az e-mail írástól az események tervezésén keresztül az új tanulási módszerek felfedezéséig.
A mesterséges intelligencia ijesztő tempóban hódítja meg a magyar kis- és középvállalkozások marketingeszköztárát: alig két év alatt az ötödik legnépszerűbb eszközzé vált, maga mögé utasítva a Google-t is. A legfrissebb kutatási eredmények szerint marketing tevékenységet folytató kkv-k 44 százaléka használ AI-megoldásokat. Ilyen gyors növekedésre az elmúlt évtizedben egyetlen marketingeszköz esetében sem volt példa.
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8%-uk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány - különösen a nemzetközi trendek tükrében - nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével csaknem 800 webáruház körében végzett kutatást a retail média jelenlegi helyzetéről.