Keresett szöveg: "algoritmus"

Trónkövetelők: ez a négy technológia száll versenybe a mesterséges intelligenciával 2024-ben

Kvantumtechnológia, új félvezetők, kobaltmentes akkumulátor, űrtechnológia – ezek azok a területek, amelyek az idei évtől egyre fontosabb szerepet játszanak majd a gazdaságaink, közösségeink és ökoszisztémáink előtt álló legfontosabb kihívások kezelésében.

A TCL két egymást követő évben is a világ 2. legjobb tévémárkája lett

Az Omdia piackutató vállalat ismét a TCL Electronics-ot, a vezető szórakoztatóelektronikai brandet választotta a világ második legjobb tévémárkájának.

Az MI-vezérelt egyemberes vállalkozásoké a jövő? – izgalmas beszélgetés a Széchenyi István Egyetemen

„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek. Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt a területről: még nem tartunk ott, hogy a gép helyettesíti az embert, ugyanakkor bagatellizálni sem lehet a világra gyakorolt hatását.

Védelmező algoritmusok: a mesterséges intelligencia szerepe a környezetvédelemben

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent? A mesterséges intelligencia nem csupán a digitális tartalom létrehozásának és feldolgozásának eszközeként szolgál, hanem fontos szerepet játszik környezetünk megóvásában is. Fekete Csaba Csongor, 20 éves tapasztalattal rendelkező mesterséges intelligencia szakértő segítségével tekintettünk át, miként segíthet a mesterséges intelligencia környezetünk megóvásában.

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

A HONOR átfogó, mesterséges intelligencia-alapú stratégiát hozott az idei MWC-re

A HONOR Barcelonában mutatta be új, átfogó stratégiáját, amely a mesterséges intelligencia hajtotta, az operációs rendszereken túlmutató élményekre, és a szándék alapú felhasználó kezelőfelületekre épül. Nemzetközi partnereivel együttműködve több okoseszköz érkezését is bejelentette: a HONOR Magic6 Pro érkezése mellett a HONOR MagicBook Pro 16 AI PC-t is, ami platformszintű AI-jal felszerelve kínál emberközpontú élményeket.

Négy tipp egy ütős TikTok csatorna elindításához

Az elmúlt pár évben a legnépszerűbb közösségi platformok egyikévé vált a TikTok, ami nem csak szórakozásra alkalmas, de lehetőséget nyújt, hogy általa esetleg megismerjék a vállalkozásunkat vagy akár a márka és a fogyasztók kapcsolatát erősítse. Fekete Dorina, a Mindshare szakértője az Euronics kérésére olyan hasznos tippeket ad, amelyek segítségével bárki belevághat a TikTok tartalomgyártásba, akár a saját vállalkozásának építésébe.

Addiktív algoritmusa miatt indul uniós vizsgálat a TikTokkal szemben

Az Európai Unió vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, a TikTok megsértette-e a gyermekek védelmét és az átlátható hirdetési gyakorlatot célzó online tartalmi szabályokat – jelentette be hétfőn Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos. A Reuters szerint a kínai közösségimédia-platformot súlyos bírság fenyegeti.- írja a Qubit.

Néhány éven belül nagy bajban lesz a munkaerőpiacon, aki nem tanul meg rendesen „promptolni” – 6 pro tipp a szakembertől

2023-ban végérvényesen berobbant a mindennapjainkba a mesterséges intelligencia, és ma már szinte mindenki azt találgatja, vajon elveheti-e a munkáját az AI. A vállalatok egyelőre inkább tapogatóznak, hogy pontosan milyen feladatokat bízhatnak az MI-asszisztensekre, ráadásul a kapcsolódó információbiztonsági kockázatok is riasztóan hathatnak a cégekre. A legfrissebb kutatások ugyanakkor már azt mutatják, hogy a tudásalapú tevékenységek hatékonyságát 40 százalékkal is növelheti az MI – persze ha megfelelően tudjuk utasítani, vagyis „promptolni″. Ez a készség hamarosan nélkülözhetetlen lesz a munkaerőpiacon, a legfontosabb trükköket pedig a Protechtor vezetői képzésén ismerhették meg a technológiai szakemberek – nézzük a promptolás legfontosabb lépéseit!

Mesterséges intelligenciával tárták fel egy herculaneumi papirusztekercs tartalmát

Hétfőn 700 ezer dollárral díjazták azt a három kutatót, akik mesterséges intelligencia segítségével kiolvasták az egyik olyan papirusztekercs egy részletét, ami a Vezúv Kr. u. 79-ben történt kitörése után szenesedett el.

2/94