Sokrétű FMCG tapasztalattal rendelkezem üzlet vezetési és kommunikációs területen. A NESCAFÉ és a NESQUIK üzletágat vezettem 8 éven keresztül, ennek részeként a NESCAFÉ Dolce Gusto márkát és üzleti …
2023. Kiszámíthatatlan évnek nézünk elébe. Sok cég a racionalizálást a marketing költségek azonnali csökkentésével kezdi.
A tévés hirdetéseknél a GRP helyett a fogyasztói csoportokra célozva tíz százalékkal jobb eredményt lehet elérni.
Eldőlt, kikre szavazhat a nagyközönség az idén első alkalommal elnyerhető Példakép díjért folyó versenyben. A négy kategóriában 7-7 fős szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagyközönségen a sor, hogy döntsön a végső győztesekről. Szavazni szeptember 30-án éjfélig lehet a megadott linkeken, a díjátadóra október 4-én, az Internet Hungary konferencián kerül sor Siófokon.
A koronavírus-járvány által felforgatott piac hogyan tud alkalmazkodni az új igényekhez a digitális megoldások rendkívüli gyorsulása közepette?
Olyan világban élünk, ahol mindent mérünk. Interjúalanyunk pedig olyan helyen dolgozik, ahol azt is tudják, hogy a Sensational Burger nevű növényi alapú hamburger pogácsa előállítása átlagosan mintegy 80%-kal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint egy átlagos marhahúsos burgeré.
Az előttünk álló évtizedet a marketingesek a technológiai és társadalmi változások korszakának vizionálják.
A 2020-as év új kihívások elé állította a marketingszektort, a helyzet egészen egyedi és kreatív ötleteket hívott életre. De hol áll most a kommunikációs szakma? Az elmúlt év történései fényében mennyire és milyen téren változott a kreatív megoldások szerepe, a marketingtudatosság? A most először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, az idén rekordszámú jelentkezőt vonzó „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” verseny zsűritagjaival beszélgettünk, első rész.
Minden eddiginél több, összesen 125 pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével elnevezésű országos marketingpályázatra. Idén első alkalommal olyan cég is volt, amely a verseny történetében először mind a 11 kategóriában nyújtott be anyagot. Emellett a most először nevezők száma is meglepetést okozott.
A marketingszakma kiemelt felelőssége abban áll, hogy lendületben tartsa, illetve motorizálja a hazai gazdaságot.