Keresett szöveg: "R. Nagy"

R. Nagy András

R. Nagy András

R. Nagy András – ügyvezető partner, Próbakő Kommunikáció Egyetemi diplomáját a PPKE BTK-n szerezte, társaival 2003-ban alapította a Próbakő Kommunikációt. Éveken át szerkesztő-társműsorvezetője volt …

Átvették kinevezési okiratukat a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjai

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kinevezte a tíz éve működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjait. Az NMHH elnökének tanácsadó testületeként működő kerekasztal állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki a gyermekbarát internetezés elterjesztésére, célja emellett a gyerekek és szüleik médiatudatosságának növelése.

“Ha nem kapom meg azt a megjegyzést, hogy majd, ha a bankszektorban bizonyítok, most nem tartanék itt, ahol”

Nem az a típus, aki megijedne a kihívásoktól: 29 évesen már marketingvezető volt a Netpincérnél, és amikor tavaly az Erste Bankhoz került, sokan rácsodálkoztak, hogy egy jóval szabályozottabbnak, merevebbnek gondolt szektorban, még mindig nagyon fiatalon bíztak rá vezetői feladatokat. Az eredmények azt igazolják, hogy abszolút a helyén van. A friss Példakép díjas Blaumann Debórával, az Erste Bank marketing és PR vezetőjével többek között arról is beszélgettünk, hogy miért Ed Sheeran az egyik példaképe, vagy hogy hogyan éri el marketingesként, hogy ne csökkentsék, hanem növeljék a rendelkezésére álló keretet.

Újabb PR ügynökség, a Próbakő Kommunikáció szerzett nemzetközi akkreditációt

Az ICCO (International Communications Consultancy Organisation) akkreditációját a budapesti Próbakő Kommunikáció kapta meg másodikként Magyarországon. A világszerte használt, nemzetközi kritériumok alapján kialakított tanúsítvány az ügynökségek magas szintű szolgáltatásnyújtás és minőség melletti elkötelezettségének legfontosabb szakmai elismerése. Az akkreditáció a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közreműködésével vált elérhetővé hazánkban, és célja, hogy a nemzetközi szabványokat és legjobb gyakorlatokat követő ügynökségeket tanúsítsa és nemzetközi színtéren is kiemelje. Az auditot az ICCO együttműködő partnere, az AgencyExperts végzi, amelynek tanácsadói rendszerint PR ügynökségek vezetői.

Karnyújtásnyira az uniós MI szabályozás?

December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak Unió szerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az AI Act-ről.

Ismét elindult az Európai Mézes Reggeli kampány

Az Európai Mézes Reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. A program elsődleges célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét és a méhek nélkülözhetetlen szerepét az élet fenntartásában. Az esemény keretén belül idén is országszerte közel 1000 helyszínen, több mint 200 000 diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.

Caramel lesz a Deák Bill Gyula 75-életműkoncert sztárvendége

Örömmel jelentjük be, hogy Caramel lesz Deák Bill Gyula sztárvendége november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában. Caramel a magyar zenei élet kiemelkedő alakja. Közel két évtizede uralkodik a hazai könnyűzenei égbolton. Teltházas aréna koncertek, platina- és aranylemezek jelzik pályájának fényét, szerzeményeit 100 milliónál is többen hallgatták meg. Számos elismerést kapott, többek között háromszor Fonogram-díjat, valamint 2018-ban Máté Péter-díjat az életművéért. Ezúttal is felemelő személyiségével és csodálatos hangjával ragadja magával a közönséget.

A cseh és lengyel cégek a reklám szerepének megértése miatt sikeresebbek a magyaroknál. Interjú Somlói Zsolttal

A közízlés és a digitalizáció is hozzájárul a reklámok minőségének romlásához. De talán ennél is fontosabb, hogy a magyar vállalatok még mindig nem ismerik fel a reklám és a kommunikáció fontosságát a nemzetközileg is versenyképes termékek és szolgáltatások fejlesztése kapcsán – véli Somlói Zsolt, a Mindshare reklámügynökség ügyvezetője

Mire használhatjuk a mesterséges intelligenciát a kereskedelemben?

Szinte minden iparágban alkalmaznak már mesterséges intelligencia alapú megoldásokat, amelyekkel a vállalatok bizonyos folyamataikat hatékonyabban tudják elvégezni. Nem kivétel ez alól a kereskedelmi szektor sem, ahol sok esetben már most használnak ilyen eszközöket, de az előnyök mellett érdemes kiemelten odafigyelni a kockázatokra is.

Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője?

ChatGPT, Midjourney, GitHub Copilot. Csak három példa az elmúlt fél évben elterjedt mesterséges intelligenciák (MI) közül, amelyet egyre többen és napi szinten használunk. Az MI rohamos fejlődése és egyre szélesebb körű alkalmazása számos új kérdést és kihívást vet fel a jog számára, különösen a szerzői jogok területén. Dr. Nagy Dóra Adriána, az NDAlegal vezető ügyvédje azt a kérdést járja körbe, hogy amennyiben létrehozunk az MI-vel egy művet, annak ki lesz a szerzője?

1/4